Magyar álhírterjesztéssel vádolta Kocsist – csattanós választ adott a frakcióvezető
„Akiket felzaklatott az a téves hír, hogy szír volt az elkövető, és megnyugodtak, amikor kiderült, hogy szaúdi, azoktól elnézést kérek!” – írta a frakcióvezető.
A Századvég Alapítvány decemberi felmérése szerint a Liberálisok potenciális tábora 13 százalékos, elsősorban a DK és az Együtt-PM szavazói szimpatizálnak a párttal. Csak a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az MSZP éri el a parlamenti küszöböt, a DK és az Együtt-PM egyaránt 4-4 százalékon áll a biztos szavazó pártválasztók körében.
A Századvég felmérése szerint 2013. december közepén a választókorúak 53 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne az azon a héten vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási hajlandóság nem változott novemberhez képest. Jelentősen csökkent viszont a pártszimpátiájukban bizonytalanok teljes népességbeli aránya, az egy hónappal korábbi 37 után jelenleg már csak a választókorúak 33 százaléka tartozik ebbe a csoportba.
A Fidesz–KDNP növelte támogatóinak arányát novemberhez képest, jelenleg a teljes népesség 31 százaléka szavazna a kormányzó pártokra. Az MSZP támogatottsága változatlan, továbbra is a válaszadók 15 százaléka voksolna a szocialista pártra. A Jobbik jelenleg 8, az Együtt 2014–PM és a Demokratikus Koalíció pedig egyaránt 4-4 százalékon áll. Az LMP-t és a Magyar Liberális Pártot (Liberálisokat) a lakosság 2-2 százaléka támogatja, más pártokra a megkérdezettek 1 százaléka adná szavazatát.
A kormánypártok a biztos szavazó pártválasztók körében jelenleg 52 százalékon állnak, ami megegyezik novemberi támogatottságukkal. Az MSZP-re a biztos szavazók 23, a Jobbikra 13 százaléka szavazna az egy hónappal korábbi 24, illetve 12 százalék után. Mind az Együtt 2014–PM, mind a DK támogatottsága 4-4 százalékos ebben a körben, akárcsak novemberben. Az LMP-re 2 (novemberben 3), a Liberálisokra és más pártokra 1-1 százalék voksolna ebben a közegben.
Fodor Gábor volt SZDSZ-es politikus április 27-én jelentette be, hogy Magyar Liberális Párt (Liberálisok) néven pártot alapít. A kutatás során a Századvég megvizsgálta, hogy a lakosságon belül hányan hallottak az új párt megalakulásáról, illetve mekkora a párt támogatottsága. A megkérdezettek kétharmada hallott az MLP megalakulásáról, továbbá kiderült az is, hogy a válaszadók egy számottevő része, 13 százaléka elképzelhetőnek tartja, hogy a Fodor Gábor vezette Liberálisokra szavaz. Bár a potenciális szavazók tábora viszonylag nagy, egy most vasárnap rendezett választáson a párt a voksok 2 százalékát kapná a teljes népességen belül.
Fodor Gábor elsősorban a politikai önbesorolásuk alapján magukat baloldalinak vallók, illetőleg a baloldali ellenzéki pártok (leginkább a DK és az Együtt 2014–PM) támogatóinak szavazatára számíthat a választásokon.