Született Magyarországon

Bereményi Géza: Minden kor izgalmas

2013. december 16. 10:48

Egymást követő történelmi korokról, gyűlöletszerelemről és a hetvenes évek sűrű levegőjéről beszélgettünk Bereményi Gézával, akinek a közelmúltban jelent meg Vadnai Bébi című kötete. A mai huszonévesek története a fejében már megvan, de Bereményinek feltettük a megkerülhetetlen kérdést is: születnek-e még dalok?

Vadnai Bébi. Ez a címe legújabb regényének. A Horthy-korszakban általánosan elfogadottak voltak ezek a maníros nevek? Mert személynévnek igencsak furcsa.
 
Igen, valóban. Az én családomban is az idősebb családtagokat ilyesféle becenéven szólítottuk. A regény másik időszaka a hetvenes években játszódik. Akkoriban a társaság, ahová jártam, ugyancsak efféle ragadványneveket használt.
 
Ön már a háború után született. Honnan jön az előző korszak iránti érdeklődése?
 
Mindig is érdekeltek az előzmények, így a saját életemnek az előzményei is. Az említett fiatalkori társaságomnak a tagjait viszont ez egyáltalán nem érdekelte. A vonzódásomat tehát lepleztem akkoriban. Ez ki is derül a könyvből. A hatvanas-hetvenes években az új generáció szakítani akart az elődök múltjával, és egy vadonatúj világot képzelt el magának. A szülők megbecsülése nem volt divatban. Azt gondolták, hogy velük, az új generációval valami egészen más kezdődik. Megjegyzem, lehet, hogy ebben igazuk is volt.
 
A ’89-90-es rendszerváltásnál is tapasztalt ilyen éles cezúrát?
 
A korszakhatárok kijelölése mindig önkényes, lehet 1991 is, amikor a szovjetek kivonultak. Mindenesetre a rendszerváltáskor annak előzményei ott vibráltak a levegőben. Már egy évtizeddel korábban lehetett valamit sejteni, noha az átmenet elég homályos volt. Sokan még hosszú évekig nem fogták fel, hogy új világban élnek.
 
„Az irodalmi érték nem a jól eltalált mondatokból, annál inkább az író szenvedélyéből születik, ami őt a témához láncolja.” Honnan idéztem?
 
Igen, ez így van, így gondolom, a regényben így szerepel.
 
 
A könyvéről a lapokban megjelent kritikákat végigböngészte?
 
Mindegyik biztosan nem jutott el hozzám.
 
A Népszabadság igen szigorúan fogalmazott, amikor azt írta „Nem rossz, de nem is jó. És ez nagyobb baj, mintha rossz lenne.”
 
Ezzel nem tudok mit kezdeni. A könyvet megjelenése után, kellő távolságból újra elolvastam. Én nagyon sokra becsülöm a történetet, szeretem ezt a könyvet. Talán azért is, mert nagyon sok kijött belőlem, még saját titkos véleményemet is felfedeztem benne. Olyan tartalomra bukkantam, ami még önmagam előtt sem volt teljesen tisztázott.
 
Menyi idő telt el a könyv ötlete és megszületése között?
 
Ennek a könyvnek több mint 90 százaléka valóság, minden egyes szereplő élt, ismertem őket, csak a neveket változtattam meg, sőt, néhány mellékszereplő saját nevén olvasható. Őket történelmi alakoknak hívom magamban. Negyven évvel ezelőtt egy idős nő mesélte el élete legnagyobb szerelmének történetét, ő volt Vadnai Bébi alakmása. Úgy mondta el nekem, mintha azt akarta volna, hogy megírjam. Csupán egyszer ültünk le, délután kettőtől éjjel kettőig mesélt. Ahogy az a könyvben is szerepel, amikor besötétedett, nem gyújtottunk villanyt, az utcáról beszűrődő fényben fejezte be. Utána már csak egyszer találkoztunk, de akkor már nem volt semmi mondanivalónk egymásnak.
 
Egy barátjának az édesanyja volt?
 
Igen. A könyv híven követi az események dramaturgiáját, pedig akár úgy is tűnhet, hogy ravaszul ki van találva a szerkezet a benne lévő drámai fordulatokkal együtt. Központjában a gyűlöletszerelem áll.
 
Több ponton igencsak filmszerűnek tűnik a narráció. 
 
Ha korábban nem készítettem volna filmeket, ezt biztosan nem mondaná. Én határozottan irodalmi szövegnek tartom. Ha most arra késztet, akkor önmagam kritikusa leszek, még ha elfogultsággal is vádolhatnak. Azt kell, hogy mondjam, ebből a regényből így nem lehetne filmet készíteni.
 
Nem volt önben bizonytalanság, amikor még csak a fejében volt meg a történet, hogy könyv vagy film?
 
Az én életemben minden témával kapcsolatban bizonytalanság van, sok témát feldolgoztam már filmben és irodalomban is, sőt, azt mondhatom, mindig ugyanazt írom. A Vadnai Bébi történet szilánkjaiban már dalok formájában, színdarabokban is feltűnt. 
 
Valóban, a regényében is számos, dalokból ismert szókapcsolat, megfogalmazás található: keshedt arc a tükörben, elhangolt zongora, mosókonyha-szükséglakás. Érez valami nosztalgiát a hetvenes évek iránt?
 
Ki ne érezne a saját fiatalsága iránt, ha nem is épp nosztalgiát, de erős vonzódást, hiszen nagyon fontos része volt az életemnek.
 
Izgalmasabb kornak tartja a jelenleginél?
 
Nem. Ez a kor legalább annyira izgalmas. Minden kor izgalmas. A regényben most ezt a kettőt választottam: a negyvenes és a hetvenes éveket.
 
A kádári rendőrállam, a besúgók jelenléte meghatározó élménye lehetett fiatalságának. Érdekli annyira az akkori kor, hogy utánanézzen, íróként mennyi munkát adott anno az állambiztonságnak?
 
A hetvenes években már lényegesen gyengébb volt a hatósági figyelem, mint előzőleg, inkább csak igazoltatásokban mutatkozott meg. A besúgás viszont a mindennapi valóság része volt, a könyvben azonban ez csak mellékszál. Ami engem, mint írót illet: az nyilvánvaló volt, hogy a társaságomat figyelik, így engem is. Személy szerint azonban nem kerestem a levéltárban a rám vonatkozó aktákat, jelentéseket; egyszerűen mert nem érdekel. Engem az emberek érdekelnek abból a korszakból, ezért is írtam róluk most. A korabeli besúgásokat az Apacsok című színdarabban dolgoztam fel. A legérdekesebb karakter ebben az az ismerősöm, akivel nap mint nap találkoztam, aztán az egyszer elárulta nekem, hogy rám van állítva. Lehívott a lakásból és az utcán mondta el, mert félt, hogy a lakásomban őt is lehallgatnák.
 
Megváltoztatta ez a kapcsolatukat?
 
Ennek nagyon megörültem, megtisztelőnek tartottam, hogy megmondta; és megkértem, hogy ne változzon meg a kapcsolatunk, mert jó, ha az ember tudja, hogy ki a besúgója. Láttam rajta, hogy megkönnyebbült, amikor nem nehezményeztem ezt a feladatát. Azóta viszont nem találkoztunk, nem is láttam, csak egyszer a kilencvenes évek elején. Akkor mintha régi osztálytársak lettünk volna, örömmel üdvözöltük egymást.
 
 
Több nagyszerű német film dolgozza fel a német múlt legellentmondásosabb eseményeit a hitlerizmustól, a berlini fallal, és Walter Ulbrichttal súlyosbított kommunista korszakán át az újraegyesítésig. Minek tulajdonítja a Kádár Jánosról szóló nagyjátékfilm ötletének elutasítását? 
 
Ha nem is a Kádár-korszakról, de Kádár személyéről szerettem volna egy életrajzi filmet, egy játékfilmet készíteni. Kádár a 20. század jellegzetes figurája volt, ha a hidegháborút is ide soroljuk, akkor a három nagy háború évszázadában. A kelet-európaiak évszázadáról akartam beszélni. Kádár János személye és élettörténete összefoglalja e kis népek nyomorúságát és az évszázadot is. Aztán rájöttem, hogy nem sok embert érdekel ez már. A Vadnai Bébi csupán két évtized kiragadása és egymásba tükröztetése, véletlenül sem akart történelmi regénynek mutatkozni. Ez egy 20. századi szerelemtörténet. Egy nő és egy férfi kapcsolatának regénye, illetve az ő fiúk ehhez fűződő viszonya. Egy fiúé, aki nem tudja, hogy ki az apja, ám szülei viharos élete – bár erről ő maga nem tud – mégiscsak hatást gyakorol az életére. Mit csinál a gyermekkel ez a pár, s később a fiú hogyan folytatja, hogyan viszi vagy nem viszi tovább az ő sorsukat magában. Ez a könyv tehát nem korszakhatárok kérdéseire ad választ, ezért is lehet, hogy a külföldi olvasók számára tisztább képet ad, mint az erre kíváncsi magyar olvasóknak.
 
Ön pontosan ismeri a saját személyes családtörténetét?
 
Igen, ismerem, mert utánanéztem. Nem tagadtam meg azt a történetet, sőt, az összes családtag közül talán én vagyok az egyetlen, aki mélységében ismeri. Az eredetkutatás nekem mindig is rögeszmém volt. 
 
A huszonévesen írt Irodalom című novelláját nem is olyan rég tévéjáték formájában értelmezte újra. Mennyire foglalkoztatja a fiatal Bereményi Géza?
 
Hálás vagyok a sorsnak, hogy anno megírhattam, a közelmúltban pedig feldolgozhattam, mert olyan volt ez nekem, mint egy kutatás. Örömmel látom újra az akkori magamat. Ezzel és a Vadnai Bébivel le is zártam magamban egy időszakot. 
 
Dalszövegek formájában sem kerülhet már elő ez a kor?
 
Ma már nincs kinek dalszöveget írni. 
 
A 30Y-nak azért egyet sikerült.
 
Hogyne, de a dalszövegek megírásához rendszeres együttműködés kellene. Ma már nem érnek rá a zenészek úgy, mint régen. Nincs már Cseh Tamás, nincs kivel közösen alkotni. Próbálkoztam, de más dolguk volt. Úgy néz ki, hogy a dalszövegírást is lezárom magamban.
 
Feltételezem, hogy rendelkezik valamiféle hozzávetőleges rálátással a fesztiválnemzedék popkultúrájára, ha másért nem, hát lányának egyre ismertebb zenekara okán (Anna and the Barbies). Könyvvel, filmes történetekkel meg tudja még őket szólítani, vagy az ön közönsége menthetetlenül felnőtt?
 
Nem állok jót magamért, nem tudom. Nagyon sok témám van, lehet, hogy egyszer nekik is mutatok ebből valamit, de ez most még eldöntetlen. A Vadnai Bébi történet is negyven évig lappangott bennem, és még sok ilyen van. Közöttük megtalálható Anna generációjáé is. 
 
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/61408