Bezárják a felvidéki magyar kisiskolák egy részét

2013. december 05. 08:11

Több százan tüntettek Pozsonyban a szlovák kormány döntése ellen, amely bezárja az alacsony létszámú iskolák egy részét. A döntés következtében a magyar iskolák egyharmada is bezárásra kerül a Felvidéken.

2013. december 05. 08:11

A szlovák Nemzeti Tanács pozsonyi épülete előtt tüntetett több száz diák, szülő és oktató azért, hogy iskolájuk ne kerüljön bezárásra. A szlovák oktatásügyi miniszter törvénymódosítási javaslata alapján az iskolák ezután nem fejpénzt, hanem osztálypénzt kapnak, illetve szabályozza, hogy egy osztálynak minimum 11-15 fősnek kell lennie, valamint elveszi a költségkompenzáció lehetőségét is a 150 fő alatti tanintézményektől Ezek főként a vidéki kisiskolákat érintik hátrányosan. A döntés miatt összesen 40 magyar, és 300 szlovák tanítási nyelvű általános iskolát kell bezárni.

A Bakai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai és tanárai is részt vettek a tüntetésen, és a tanács épülete elé egy koporsót vittek, amiben eltemetik a kisiskolákat. Az intézmény igazgatója elmondta, hogy nem szeretnék, ha elvennék a gyerekek jövőjét, és ha szégyenkezniük kellene a gyerekeknek azért, mert magyarnak születtek. Baka polgármestere elmondta, hogy egyelőre igyekeznek megtartani a falu iskoláját és óvodáját, azonban azt még nem tudják, hogy miből fogják finanszírozni azt.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2013. december 05. 10:53
Hááát nemtom, ha egy osztályba 15 gyereket sem sikerül beíratni, akkor talán tényleg nem kell fenntartani. Értem én, hogy mi ezzel a baj, de akkor is...
Radio Silicon
2013. december 05. 10:35
A kisiskolák bezárása tovább gyengíti a közösségek összetartóerejét. Mindenképpen meg kell akadályozni a dolgok ilyen alakulását.
bdi
2013. december 05. 09:18
Nehéz kérdés, mert az iskola bezárása tovább sorvasztja a települést, viszont a megtartása meg hátrányos helyzetbe hozza az oda járókat. (A hátrányok csak a szegényebbeket érintik, mert aki megteheti kocsival naponta elhordja jobb iskolába a gyerekét.) Sok helyen (pl németországban) iskolabussz rendszer van kisiskolák helyett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!