Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Csalás és közokirat-hamisítás miatt körözik Panamában Welsz Tamást – értesült az Index. A férfi pár napja bejelentette: cége megvásárolta a Sólyom légitársaságot.
Welsz cége, az Afrikában egészségüggyel foglalkozó Charity March nemrég megvette a Sólyom légitársaságot. Most kiderült: a férfit Panamában csalás és közokirat-hamisítás miatt körözik, korábbi üzlettársa és barátnője pedig az Interpol körözési listáján is szerepel – írja az Index panamai hatósági forrásokra hivatkozva. Az Index úgy tudja: a párost korábban őrizetbe is vették, de szabadlábra bocsátásuk után elhagyták a Közép-amerikai országot. Welsz jelenleg Magyarországon tartózkodik, de határozottan cáfolta, hogy körözést adtak volna ki ellene.
Az Index szerint Welsz cégének a Sólyom „eltemetése” lesz a feladata, a rejtélyes befektetők nem fogják megmenteni a céget. A Sólyom megvételét Welsz azzal indokolta, hogy szívesen beszállna egy nemzeti légitársaságba, és nem az a céljuk, hogy halálra keressék magukat a Sólyommal, hanem hogy tőkét adjanak az újraalakulásához.