Kőrös Gusztáv szerint MSZP-s megrendelésre készült a bajai videó

2013. október 28. 22:09

A bajai szavazatvásárlós videót készítő Kőrös Gusztáv azt mondja, egy MSZP-s politikus bízta meg őket azzal, hogy készítsenek egy oktatóvideót zártkörű használatra. Kőrös szerint mocskos, gerinctelen dolog volt annak nyilvánosságra hozása. Az MSZP jogi lépéseket tesz a volt DK-s kijelentései miatt.

2013. október 28. 22:09

Az MSZP sporttagozatának alelnöke, Király György hívott fel minket, hogy készítsünk egy oktatófilmet, amiben azt mutatjuk meg, hogyan csal a Fidesz – mondta Kőrös Gusztáv az Egyenes Beszéd hétfő esti műsorában. Kőrös kijelentette: neki azt mondták, Borsodban, a helyi romáknak fogják bemutatni a felvételt, hogy megelőzzék a szavazatvásárlást. Az egykori DK-s hozzátette: a videó elkészítése után az MSZP sporttagozatának Fejér megyei elnökének, Károlyi Attilának kellett átadnia azt, aki elvitte a Jókai utcai MSZP-székházba Király Györgynek.

A felvételkészítés folyamán saját elmondása szerint Kőrös egy fotelben ült, onnan rögzítette egy mobiltelefonnal a többiek beszélgetését.

Kőrös tudomása szerint Mesterházy Attilának is tudtára adták, hogy elkészült a videó, ő kérte, hogy vigyék be azt a párt székházába. A videó nyilvánosságra hozását mocskos, gerinctelen dolognak nevezte, amit nem kellett volna megcsinálni. Szerinte Mesterházy-t kirakatfigurának használják a befolyásos szocialisták. A DK-val kapcsolatban azt mondta: felszólították, hogy lépjen ki a pártból, mert ezt kívánja a pártérdek. Szerinte az lett volna tisztességes, ha felfüggesztik a tagságát, amíg az ügy nem tisztázódik.

Az MSZP hétfő esti közleményében azt írja, hogy a bajai videó készítésében közreműködő volt DK-tag súlyosan valótlan kijelentéseket tett, ezért az MSZP és Mesterházy Attila, a párt elnöke rágalmazásért és becsületsértésért jogi lépéseket tesz.

Összesen 211 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vidorka
2013. október 30. 07:08
A Fidesz elcsalta a választást! Ez TÉNY. Erről a Fidesznek papírja is van. Ez is TÉNY! Kocsis Máté annyi mindenben hazudhat! Ez TÉNY. ...ha jár szája akkor hazudik? No ez nem biztos mert lehet ,hogy csak eszik.
Válasz erre
0
0
Brigadéros
2013. október 30. 06:51
Baja az mszp baja... :)
Válasz erre
0
0
Bro222
2013. október 29. 12:21
Jó mocskos ügy, viszont eddig csak a HVG hazudott bizonyíthatóan. Kíváncsi vagyok ki lesz a következő...
Válasz erre
1
1
ballada
2013. október 29. 11:07
Jobbik nem rohan ki a pilputora nagy betűs demonstráló lepővel tiltakozva az mszp videóhamisítása ügyében ,nagy hallgatás a jobbik oldalán . Azért van csendben a Jobbik, mert nem akarja bántani a szövetségeseit az mszp-t meg a mindenféle álnéven futó alakulatait.
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!