Mindegy hogy, csak költsük el!

„Ritkán látott összefogás tapasztalható a parlamenti pártok között az EU-s pénzek kisöprésének kérdésében. Legalábbis én még nem hallottam senkit, aki felszólalt volna a szent cél ellenében, vagyis hogy mindegy mire, csak ki legyen osztva az utolsó uniós cent is. Pedig ez a hozzáállás komolyan megkérdőjelezi a források hatékony felhasználását, ami már csak etikailag is visszás, mivel más országok adófizetőinek pénzéről van szó, bármennyire is van, aki szerint az nekünk jár. (...)

A kifizetések feletti fegyelem is minden bizonnyal még alacsonyabb szintre fog süllyedni, hiszen felülről öntik a pénzt, van, hogy olyan mértékben, hogy el sem lehet költeni. Pedig azt kell tenni, hiszen ami megmarad, lehet visszautalni Brüsszelbe. Az pedig minden aktuális ellenzéki párt legszebb álma, fél év kifogyhatatlan munícióval és hatalmas támadási felülettel. Tehát egy megoldás marad: növelni a projekten dolgozók bérét, és a legkülönbözőbb, később semmire nem használt eszközöket és szolgáltatásokat beszerezni. Mindegy, csak menjen a pénz, miközben a szomszéd osztályon a túlélésre alig van fedezet.

Persze ez nem jelent gondot, hiszen ha nem tudunk már fénymásolópapírt sem venni, akkor ott van a projekt: arra minden elszámolható, úgysem lehet ellenőrizni, mit is nyomtattak a papírra. Ez egyrészt valóban jó, hiszen enyhít a pénzszűkén, ad egy pillanatnyi lélegzetvételi lehetőséget. Ugyanakkor nem kényszerít ki azokat a változásokat, melyek szükségesek lennének akkor, mikor már nincs ingyenebéd. Így tehát csak el lett odázva a szűkös erőforrásokhoz való igazodást.

Ez a megállapítás pedig már nem csak egyes intézményekre, hanem az egész országra igaz. Az uniós pénzek elfedik, hogy az állam magában gyakorlatilag képtelen lenne beruházásokat finanszírozni, így a szükséges következtetéseket sem kell levonni. Amíg a függő megkapja a napi adagját, addig az elvonási tünetek sem jelentkeznek.”