Elkápráztatta Melonit a magyar uniós elnökség teljesítménye: „most kell szerénynek lenni”
Az is kiderült, hogy a két ország kormányfője hogy kíván segíteni Ukrajnának.
A kartell napjai ugyan meg vannak számlálva, de azok a napok még évekre rúgnak.
„Az, hogy az EU a nyugati civilizáció és saját egyesülési elveit lábbal tiporja, az, hogy a magyar társadalom politikai kultúrája és szociális kompetenciái rendkívül gyengék, és végül az, hogy az Orbán-kartell ellenzéke silány és hiteltelen, rövid távon semmi jóval nem kecsegtetnek a társadalom szempontjából. A kartell napjai ugyan meg vannak számlálva, de azok a napok még évekre rúgnak.
A szenvedés, amit okozni fog, a maihoz képest még erősödni fog, és végül, hogy mi fogja a szétesése kovászát jelenteni: a belső hatalmi harcok, a növekvő társadalmi szegénység nyomán bekövetkező legitimációvesztés, egy bátor ügyész és egy bátor bíró, a jelenlegitől teljesen különböző, új típusú politikai ellenzék felnövekvése, vagy utcai harcok – egyelőre még kiszámíthatatlan. De az biztos, hogy konszolidációra képtelen lesz, mert a nemzetközi versenyképtelenség kódolva van benne pusztán azáltal, hogy a Vezér agyának szüleménye.”