Szilágyi Zsolt az RMDSZ autonómiához való viszonyulásával magyarázta a különállást. Kijelentette, a román parlamentben csak akkor került szóba az autonómia, amikor a mai EMNP-s politikusok – még az RMDSZ színeiben – törvénytervezeteket nyújtottak be. „Miért nem az RMDSZ frakció nyújtotta be ezeket a tervezeteket?” – tette fel a kérdést a politikus. Úgy vélekedett, ma nem az a kérdés, hogy ismét egy szervezetbe tömörül-e az erdélyi magyarság, hanem az, lesz-e összefogás a magyar szervezetek között. „Mi elfogadjuk, hogy nem mi vagyunk a domináns párt. Az RMDSZ-nek azt kellene elfogadni, hogy nincs egyedül” – fogalmazott az EMNP alelnöke.
Borbély azzal érvelt, hogy rendkívül nehéz kisebbségi pozícióból érdeket érvényesíteni a parlamentben. „Egy kritikát elfogadok: nem tudtuk mindeddig megfogalmazni a magyarok egységes területi autonómia-statútumát”. Hozzátette, az RMDSZ szakemberei dolgoznak a törvénytervezet szövegén, az két hónap múlva el is készül. Szívesen megvitatják a tervezetet az EMNP-vel is – tette hozzá.
Az MTI kérdésére, hogy milyen forgatókönyvet tartanának jónak, annak érdekében, hogy az erdélyi magyarság a 2014-es választásokon is a számarányát meghaladva juttasson képviselőket az Európai Parlamentbe, Szilágyi kijelentette: az EMNP mind a magyar-magyar versenyt, mind az összefogást lehetségesnek tartja. Hozzátette, a verseny 2014-ben sokkal kockázatosabb lenne, mint 2007-ben volt, amikor Tőkés László független jelöltként jutott be, az RMDSZ listájáról pedig két jelölt szerzett mandátumot.