Elárulta a MÁV főigazgatója, mi lesz a vasútállomásokkal
Fekete Zoltán kijelentette, első a közlekedési, a vasúti funkció megtartása, ennek rovására fejleszteni nem lehet, de a helyi közösségek ellenében sem.
Megszüntette az MNB és a MÁV elleni holokauszttal kapcsolatos eljárásokat a chicagói bíróság, amely szerint nem állnak meg a felperes azon érvei, hogy a magyar bírósági rendszer nem független, vagy ne biztosítaná a tisztességes eljárást.
A chicagói körzeti szövetségi bíróság megszüntette a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) és Magyar Államvasutakkal (MÁV) szemben a holokauszttal kapcsolatos jogcímen indított eljárásokat – közölte szombaton a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel. A bíróság feltétel nélkül utasította el a kártérítési kereseteket. A bírósági értékelés szerint a felperesek nem tudták bizonyítani, hogy Magyarországon nem állnak rendelkezésre megfelelő jogorvoslati lehetőségek, vagyis a felperesek kötelesek először Magyarországon megkísérelni jogorvoslatot szerezni, mielőtt követeléseiket az Egyesült Államokban érvényesíthetnék. Az NFM emlékeztet arra, hogy a pert a második világháború alatt elkövetett náci erőszak áldozatai és örököseik indították vagyontárgyaik kisajátítása és visszaszolgáltatásuk elmaradása miatt nemzetközi jogsértésre hivatkozva 2010-ben, az Amerikai Egyesült Államokban.
A bíróság nem értett egyet a felperesek azon érveivel, hogy a magyar bírósági rendszer nem független, vagy ne biztosítaná a tisztességes eljárást, megjegyezve azt is, hogy a felperesi érvek „puszta spekulációra és azon alap nélküli félelmekre épülnek, mely szerint a magyar bírósági rendszer nem tudna számukra fair eljárást biztosítani”. Ezen spekulatív felperesi érvek azonban nem voltak elegendőek, hogy felülírják a Hetedik Körzeti Fellebbviteli Bíróság azon megállapításait, hogy „Magyarország egy modern köztársaság és az Európai Unió tagja, amelynek meg kell kapnia a lehetőséget arra, hogy a felperesi követeléseket elbírálja”, továbbá „Magyarországnak a saját jogrendje által biztosított eszközökkel kell elsőként elbírálnia a felperesek által állított vagyonelkobzásokat, mielőtt az Egyesült Államok bíróságai ezekkel foglalkozhatnának” – olvasható az NFM közleményében. A tárca megjegyzi: a több éve húzódó eljárásban Magyarország következetesen képviselt álláspontja az volt, hogy a magyar jogrendszer megfelelő jogorvoslati, kártérítési és kárpótlási lehetőséget biztosít a holokauszt túlélői számára.