Madarak, bölények és potyalesők – Vita a magyar vállalkozásokról a Tranziton

2013. augusztus 23. 11:31

A magyar közvélekedésben a vállalkozókat még ma is sokszor a terepjárós áfacsaló vállalkozóval vagy a lúzer vidéki zöldségessel azonosítják. A rendszerváltás óta kialakult kép korántsem reflektál megfelelően a vállalkozó és a vállalkozások társadalmi szerepére – a Hétfa Kutatóintézet csütörtöki tranzit fesztiválos beszélgetésének célja éppen ennek árnyalása, a magyar vállalkozások kihívásainak, nehézségeinek, sikereinek jobb megértése volt.

A kőszegi Tranzit Fesztiválon megrendezett beszélgetésen Horváth Tihamér, a kehidakustányi termálfürdő tulajdonosa; Radácsi László, a SmartLab Tanácsadó Kft. alapítója és Szabó Barnabás, az Altera Nyrt. vezérigazgatója vettek részt. A beszélgetést Szepesi Balázs, a Hétfa stratégiai igazgatója, az NGM gazdaságstratégiai államtitkárságának egykori vezetője moderálta. Szepesi felvezetése arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a média a vállalkozót sokszor a bűnöző egyik sztereotipikus arcával vagy az tízmillió dollárnyi tőkéből működő cég vezetőjével azonosítja. „Na, a magyar vállalkozók nem ezek, valami egészen mást keresünk”.

A bemutatkozó körben Radácsi László beszámolt arról a hármas kötődésről, amely tevékenységét a vállalkozásokhoz köti: egyetemi kutatóként vizsgálja az üzleti életet, saját vállalkozást üzemeltet, emellett pedig oktatóként és beszélgetőtársként szeretné ösztönözni a vállalkozásokról szóló diskurzust és a vállalkozói aktivitást is. Tudományos kutatóként Radácsi érdeklődésének homlokterében a társadalmi vállalkozások érdeklik – azok a vállalkozások, amelyek társadalmi küldetést csatolnak már a kezdetekkor működésükhöz.

Én a kakukktojás vagyok: egy iparos - mondta Horváth Tihamér, aki leírta egy napját is ennek érzékeltetéséhez. Reggel felszolgálja a reggelit szállodájában a vendégeknek, majd intézi az építőipari vállalkozás ügyeit, illetve saját ökogazdaságát is műveli. Számára az emberi kapcsolatok jelentik a kulcsot ahhoz a társadalmi célhoz, amit a vállalkozásokhoz kapcsol. Ezen keresztül lehet ugyanis részt venni a területfejlesztésben. „Építeni szeretek.”

Tanácsok a fiatal vállalkozóknak

Szepesi az első körben feltette a kérdést: egy fiatalembernek milyen tanácsokat érdemes megfontolnia, ha egy vállalkozást szeretne indítani?

Én sem vállalkozóként születtem – mondta Horváth Tihamér. A szocializmusban a szülei nem kapták meg az érdemeiknek megfelelő foglalkoztatást, ezért a mindennapos pénzhiány elkerülése volt első számú motivációja. Horváth az egyetemi felvételi elbukása után vízvezeték-szerelőnek tanult és később ez irányította a vállalkozói pályára. A százötven embert foglalkoztató két és félmilliárdos vállalkozást vezető építési vállalkozó fő tanácsa is a szakiskolai tanuláshoz kapcsolódott: érdemes szakmát tanulni, mert ez remek eszközrendszert szolgáltat a közösségek igényeinek megismeréséhez és a saját egzisztenciák megalapozásához. „Végig lehet járni a ranglétrát, de minek, ha miénk lehet a létra?”

Nálunk a családban egyáltalán nem volt hagyománya a vállalkozásnak, számomra is messziről indult ez” – mondta Szabó Barnabás. Ennek megfelelően a legnagyobb kihívást a belső fékek feloldása jelentette: például az, hogy ismeretlen embereket kell felhívni céljaink érdekében. Szerinte a lényeg mégis az, hogy a vállalkozónak céljai legyenek, hiszen önmagában nem teszi könnyebbé életünket ez az életforma. „A vállalkozáshoz be kell vállalni azokat az áldozatokat (és többet), amelyektől a vállalkozó megszabadulni szeretett volna a vállalkozásindításkor.

Radácsi László szerint a vállalkozás esztétikumát elsősorban az adja meg, hogy ezt mindenképpen szenvedéllyel kell csinálni. „A dolgos hétköznapokat akkor lehet kibírni, ha van valami, ami birizgálja a libidód. Ha van, ami érdekel, ha van mondanivalód” – mondta Radácsi, aki szerint a második tényező a kapcsolatrendszer, hiszen egyedül nagyon nehezen lehetünk sikeresek, a vállalkozás pedig éppen a tudások kombinációjáról szól. Több szereplő együttműködésére van szükség: „ha egyívásúakkal vagyunk körülvéve, akkor nem jön az inspiráció és nem jönnek azok az ötletek, amelyek naggyá tehetnek minket”. Radácsi szerint ezt támasztja alá az a jelenség is, amit a Hétfa arcos kapitalizmusnak nevez: Magyarországon ma nincs erős intézményi bizalom, ezért személyes kapcsolatokra, személyes bizalomra van szükség.

Kire kell figyelni?

Szepesi Balázs ezt a bukás lehetőségének szem előtt tartásával egészítette ki: a fent említett vállalkozói erények akár művészekre is igazak lehetnek – viszont egy vállalkozás jóval könnyebben bukik meg. „Kiket kell mindenképpen odatenni a magyar vállalkozások tablójára? Ki a tipikus? Ki fontos, de nem gondolnak rá?” – szól a kérdés.

Ebben a körben Horváth  Tihamér egy anekdotával indított. „Kalló Imre borász egyszer azt mondta: kétfajta ember van. Egyik, aki tesz az asztalra és a másik, aki elvesz”. Ez szerinte lehet szellemi termék, tárgy, szobor és bútordarab is. A lényeg, hogy „azok az emberek lesznek vállalkozók, akik hosszú távon kezdenek el gondolkodni” – magyarázza. „Emiatt nagy a társadalomra való hatás és ez az egymásra épülés és a hosszú távú sikeresség integrálja a tisztességes vállalkozói és családi magatartást is”.

Ugyanakkor Radácsi László szerint Magyarországon a legtipikusabb szereplő ma a duzzogó vállalkozó: az, aki a piaccal, a támogatásokkal és a hivatalokkal is elégedetlenkedik. „Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen a megállapodottak ennél jóval reménytelenebbek”. Mégis: Radácsinak az a fontos vállalkozó, aki új szolgáltatáson töri a fejét, új kapcsolatokon dolgozik. Ebből viszont szerinte talán száz sincs hazánkban. „Az a fontos, aki nem látható a média számára, mivel el van foglalva a munkájával” – állította. „Mindenki másból hamar lesz potyaleső és kockázatmentes jövedelmekre szert tenni képes embertípus. Ők nem is vállalkozók”.

Szabó Barnabás jellemző típusnak tekinti a „madarat”, aki mindig közvetítéssel foglalkozik, mindig van egy „tuti tippje”, egyik üzletből a másikba röpköd. Szabó ugyanakkor látja egy új típus megjelenését is. Azokról a ma huszonévesekről van szó, akiket felkapnak a ma futó támogatási programok. Ők ezekre fognak röpködni, miközben nem feltétlenül van kidolgozott üzleti modelljeik és saját eredményeik – vetette fel a pénzügyi befektető.

Fontosak viszont Szabó Barnabás szerint azok az idősebbek, akik a lelkiismeretük miatt vívódnak. „Kifizessék-e feketén titkárnőjüket, vagy adózzanak le és év végén még plusznullára sem sikerül kijönniük”. Ők sokszor adózási-foglalkoztatási dilemmákkal vívódnak. Fontos rétegek, itt kell megoldásokat találnunk – hívta fel a figyelmet Szabó.

Hol vannak a bölények?

Szepesi Balázs ekkor újabb archetípust dobott be a beszélgetésbe: divatos manapság a gazellákról beszélni, de vannak a bölények is. „Ők a jég hátán is megélnek és a hó alól is ki tudják kaparni a füvet”. Az újabb kérdés az, hogy miért nem látjuk őket? Miért bújik el, miért nem látható ma Magyarországon az értékteremtő ember?

Szabó Barnabás szerint ez a típus nem bújik el, inkább relatíve kicsi és mindennapi ügyeivelel foglalkoznak. Van viszont néhány olyan szervezet Magyarországon is, ahol ezek az emberek előbújnak a hó alól és megjelennek a közéletben.

Radácsi László úgy vélte: Magyarországon nagy előnye van annak, hogy valaki ne látszódjon nagyon. Ez a társadalmi vállalkozásoknál is így van: nagy kockázata van a nyilvánosságnak, mert sokszor megjelennek a kritikusok és ízekre szedik az üzleti modellt – mondta a SmartLab vezetője. „Kevés olyan vállalkozót ismerek, akinél egybe esik a vállalkozási kedv és a szereplési vágy. Az Amerikából ismert képtől eltérően a vállalkozói attitűdhöz nem feltétlenül tartozik a magamutogatás, a siker nyilvános megmutatása”.

Horváth Tihamér a példaképek fontosságára hívta fel a figyelmet: „a hatvanas években voltam középiskolás és nem voltak példaképek. Olyan embereket találtam mintának, mint az üzletét állandóan fejlesztő kereskedő, szocialista viszonyok között példásan gazdálkodó mintaparaszt vagy az egyik tanárom”. A cégvezető később gyorsan rájött, hogy a vállalkozónak vissza kell adnia környezetébe. „A nyárfa gyorsan túlnő, fontos körülötte az erdő, amely megakadályozza, hogy a szélvihar kidöntse”. Fontos, hogy helyi képviselő-testületekben is megjelenjen a vállalkozói gondolkodás – tette hozzá.

Pest vagy vidék?

A budapesti és vidéki vállalkozók közötti különbségeket feszegető nézői kérdésre Horvát Tihamér leszögezte: minden vállalkozás alapja a fizetőképes kereslet. Budapesten sokkal szélesebb a vállalkozási lehetőség, mint faluhelyen. „Azt gondolom, hogy a társadalom számára a vidéki vállalkozók a legfontosabbak.” Magyarországon az összes foglalkoztatott 75 százalékának azok adnak munkát, akik beülnek reggel az autóba és működtetik a vállalkozásukat – emlékeztetett.

Ezzel Radácsi László is egyetértett: „A Nyugat-Európában látható gazdag parasztházak nem szexi vállalkozásokból állnak össze, hanem klasszikus vidéki kisvállalkozások eredményei. A vállalkozók nagy része kimegy traktorral és elvégzi munkáját”.

Mi van a multikkal?

A következő nézői kérdés azt feszegette: „miért nem tudnak kapcsolódni a kisvállalkozások a multinacionális cégekhez? Miért nem jött egy egészségesebb piaci együttélés?

Horváth Tihamér leszögezte: nem szereti a multikat. „A multikhoz a kisvállalkozások nem mindig és nem mindenhol passzolnak” – magyarázta. Például egy elektronikai céghez nagyon nehéz olyan technológiát ajánlani, amivel a kisvállalkozások beszállítóként labdába rúghatnak. Persze a vállalkozó szerint is vannak példák jó együttműködésre például Olaszországban, de Magyarországon nem volt tér és idő ennek megteremtésére.

Ezzel szemben Radácsi László szerint „az üzleti logika azt mondja, hogy a nagyvállalatok is ökoszisztémában szeretnek élni. Egy jól kiépített beszállítói körrel mozognak a beruházások során, és egyre kevésbé jellemző hogy két forintért leváltják a beszállítóikat”. Ez a CSR-tanácsadó szerint azt is jelenti, hogy a multik „nem a magyar kisvállalkozások ellen dolgoznak, egyszerűen használják saját jól bejáratott rendszereiket. Emiatt a magyar beszállítók csak költségalapú, gyorsan lecserélhető modulokkal képesek részt venni a folyamatban”. Szerinte nagy kihívás a magyar vállalkozók alkalmassá tétele a multik minőségi elvárásainak teljesítésére. „Magyarországon a multik és kkv-k közötti kapcsolat való egyensúlytalanabb, de nem egyoldalú”.

Szigetszerűség Szabó Barnabás szerint is létezik, de nincsenek óriási szakadékok. A magyar vállalkozásoknak nincsenek meg a személyes, rokoni, nemzeti kapcsolatai, amelyek garantálják a beszállítói pontosságot, mennyiséget és minőséget.

A délutáni eszmecserét Szepesi Balázs utolsó kérdése zárta: milyen korlátok és lehetőségek vannak ma Magyarországon a vállalkozások finanszírozásában?

Szabó Barnabás szerint nem mindegy, milyen vállalkozásról beszélünk: egy induló IT-vállalkozásnak vannak forrásai, támogatások és befektetők egyaránt. Egy évek óta működő Pest megyei termelő vállalkozás ezzel szemben már nehezen szerez forrást: a banki források szűkültek és fejlesztési források számukra már nem elérhetőek. Az induláshoz viszont mindig a személyes kapcsolati háló ad lehetőséget.

Radácsi László egy száz évvel ezelőtt alkotó magyar közgazdász gondolataira emlékeztetett: ifj. Leopold Lajos írta le először, mennyi járadékvadász van a magyar vállalkozók között. „Nem finanszírozási kérdés ma Magyarországon a vállalkozások talpon maradása. Az új vállalkozások elindulásához sokszor az ötletek, a kitartás vagy egyes készségek hiányoznakA sikertörténetek mindig azt mutatják meg, hogy minden körülmények között meg lehet szerezni a forrásokat, piaci módon is”.

A kehidakustányi termálhotelt is vezető Horváth Tihamér szerint az EU-pénzek elosztása és minden más állami visszaosztás „elhivatalnokosodott”. „Vállalkozóként egyre kevésbé szeretem a hivatalnokokat. A tanácsadó, a pályázatíró kap majd lóvét, a nép meg majd lemarad. Az iparos kapjon pénzt, vállaljon kockázatot és költse el, terüljön szét a társadalomban!” Ezt Horváth azért tartja fontosnak, mert hiába lesz „nyárfa” egy-két vállalkozó és csúcsteljesítő multi, ha a nép 60-70 százaléka szegény marad.

Milyen a magyar attitűd?

Szepesi Balázs felhívta a figyelmet a Leopold Lajos által leírt békebeli magyar kapitalizmuskép másik jellegzetességére: a meghatározó gazdasági, tőkepiaci intézmények és szabályozások importáltak és nem alkalmazkodnak Magyarország viszonyaihoz.

Szabó Barnabás szerint „az állami segítség a vállalkozó rémálma: az állam hagyja békén a vállalkozásokat, ez a legtöbb, amit tehetTudomásul kell venni, hogy az állam nem tud munkahelyeket létrehozni” – teszi hozzá.  Ehelyett békén kell őket hagyni, stabil és normális szabályozás szükséges. „A magyar társadalom nem támogatja a vállalkozói attitűdöt, verseny, piac- és modernizációellenes – emiatt van olyan politikai és gazdasági elitünk, amilyet megérdemlünk” – állítja.

Erre Radácsi úgy válaszolt: „Látjuk, hogy az intézmények és az egyének kapcsolat dinamikus. Nem mondhatjuk, hogy a magyarok ilyenek vagy olyanok, és ez bezár minket a rossz intézményekbe, hanem éppen viselkedésünkkel formáljuk az intézményeket. Alakíthatóak az intézmények, de nem mások alakítják. Fel kell vállalnunk pénzelosztó hivatalnokként, adóhivatali referensként és vállalkozóként is a párbeszédet arról, hogy milyen Magyarországon szeretnénk élni”.

Horváth Tihamér zárásként elmondta: „200-300 millió forintnyi adót termelek egy évben. Háromszáz alkalmazott cipője és reggelije függ attól, amit csinálok. Nekem az volt ma fontos, hogy a jobboldali-konzervatív érzelmű fiataloknak elmondhassam: menjenek bele bármibe, és csinálják jobban, mint ahogyan mi csináltuk. Ha nem teszünk így, akkor beleborulunk ebbe a világmasszába, mint szántásba a föld. Minél több fiatal vállaljon felelősséget, vállaljon szerepet a politikában és vállalkozásban”.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/56688