Tovább újul a Belváros

2013. augusztus 9. 18:44

Újabb beruházásokat – köztük a Dunakorzó és a Váci utca megújítását – kezd meg az V. kerületi önkormányzat ősszel csaknem 4 milliárd forint értékben. A projekt nagy részét Rogán Antal ígérete szerint 2014 tavaszára befejezik.

Új lendületet kapnak a belvárosi beruházások, mert miközben már tart a Kossuth tér, valamint a Ferenciek tere és környezetének megújítása, számos új fejlesztés is indul – mondta Rogán Antal, a kerület polgármestere egy pénteki háttérbeszélgetésen. Hozzátette, hogy a déli belváros kis utcáinak megújítása gyakorlatilag lezárult.

A Molnár utcát a Ferenciek tere beruházással összefüggésben újítják meg, ugyanakkor látványos átalakítások lesznek a Dunakorzón, a Váci utcában és mellékutcáiban, az Olimpia parkban, valamint a Kossuth tértől északra lévő utcákban is. A polgármester tájékoztatása szerint utóbbi már augusztusban megindul, a támogatási és kivitelezési szerződést már aláírta. Az új fejlesztések költsége 3,8 milliárd forint, amelyből 1,8 milliárdot az Európai Unió, 1 milliárdot az állam, 900 millió forintot pedig a kerületi önkormányzat finanszíroz.

Rogán Antal ismertette, hogy a jelenleg elhanyagolt Olimpia parkban egy fiatalos, modern hangulatú közpark jön létre: a területen új zöldfelületeket, sportpályát, játszóteret és kutyafuttatót alakítanak ki, a körbekerített parkot őrzik majd. Az ősfákat nagyrészt meghagyják, ugyanakkor – a zöld egyesületekkel egyeztetve - 16 fát ki kell vágni. Ezek helyett 41 újat ültetnek majd.

A lakosság véleményét figyelembe véve megújul a Balassi utca Kossuth tér és Markó utca közötti része, valamint a Falk Miksa utca. Utóbbi egyik torkolatánál egy teret is kialakítanak, s ott kap helyet Peter Falk, vagyis a sorozatbeli Columbo szobra is.

A Dunakorzón folytatják a burkolatok megújítását, kicserélik a kandelábereket – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a munkálatokat szakaszosan végzik októbertől, s tavaszra érnek a végére. Ugyanez az ütemezés igaz a Váci utcára is, ahol a Szabad sajtó út és a Vörösmarty tér között világos, szecessziós burkolatokat helyeznek el. Rogán Antal megjegyezte: a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő Vörösmarty téren is indokolt lenne a burkolatcsere a túl sok a rendezvény miatt, ezért a tér tartósságának megőrzése érdekében egyeztetést kezd Tarlós István főpolgármesterrel.

A kerület vezetője arról is beszámolt, hogy a Nagy Ignác utcában és a Bihari János utca egy szakaszán is burkolatot cserélnek, megújul az Arany János utca egy kisebb része, továbbá a Széchenyi utca, a Garibaldi utca és az Akadémia környezete.

Kitért arra is: a forgalomtechnikailag is összehangolt beruházások március végéig elkészülnek, s várhatóan a Ferenciek terét a tervezettnél korábban át tudják adni.

Rogán Antal jelezte: vannak további terveik is, például a Szervita tér megújítására. Erre a fővárosi önkormányzatnál pályáztak forrásra, s amennyiben elnyerik, a kerület saját forrásból rendbe tudja hozni a Semmelweis utcát és a Városház utcát is. Amennyiben nem jutnak forráshoz, saját költségvetésből újítják meg a Szervita teret. Gondolkodnak azon is, hogy a Margit híd lábánál egy tematikus kutyás parkot hozzanak létre – tette hozzá. A polgármester hangsúlyozta: a 2006-ban tervezett fejlesztések 90 százalékát teljesíteni fogják 2014 tavaszáig.

Fotó: We Love Budapest

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/56204