Zuroff áldozatai

Addig szívózik Zuroff, amig Hitler Zuron, vagy Zurükk! Prutty!

hajrá, Wiesenthal Központ! Példaképetek a szent Inkvizíció, ők a már eltemetett halottakat is előállították!

Vitézs urakkal is.

Idézik valamit, de persze elhatárolódom: "A Holokauszt-vallás A zsidó nép szereti magát a „könyv népeként" meghatározni. Ez nem is áll messze a valóságtól, tekintve, hogy a zsidó identitás kialakulásában és megőrzésében jelentős szerep jutott a „könyvnek" vagyis a Tórának (Mózes öt könyve) és persze a Talmudnak. A zsidók a szétszóratásban (Kr. u 70 - 1948) a könyv által maradtak egy nép, a vallás volt az az összetartó erő, ami a világ minden tájára szétszéledt, nyelvileg sem teljesen egységes zsidóságot megtartotta annak, ami. A jelentős részben zsidó gyökerű liberalizmus és marxizmus hatása alól azonban ők sem tudták magukat kivonni („aki másnak vermet ás..."), így a XIX. - XX. század fordulójára megjelent egy addig ismeretlen jelenség: a vallástalan zsidó. Mára a zsidóság túlnyomó többsége vagy ateista, vagy - az általuk szétzüllesztett nyugati civilizációhoz hasonlóan - igen felszínes kapcsolatot ápol ősei hitével („a maga módján vallásos"). A zsidóság esetében a vallás elvesztése még súlyosabb következményekkel járhat, mint az európai népek esetén. Rájuk már nem érvényes Széchenyi mondása, miszerint „nyelvében él a nemzet". A zsidóság a századfordulóig a vallásában élt. A judaizmus ugyanis nem csak része a zsidó kultúrának, hanem maga a zsidó kultúra, az az összekötő kapocs ami a zsidóságot nemzetté teszi. A „könyv népe" vezetőinek tehát „új könyv" után kellett néznie, hogy a zsidóság asszimilációját megállítsák, hiszen a világuralom küszöbén nagyobb blama nem is kell, mint az, hogy eltűnik maga az uralom gyakorlására „kiválasztott" nép... Olyan szekuláris vallást kellett a világzsidóság számára alkotni, amely teljesen elszakad Istentől, így az ateistáknak is „fogyasztható", ugyanakkor tudatosítja a világzsidóságban önnön különlegességét, „kiválasztottságát", de ezt nem a kinyilatkoztatásra, hanem valami másra alapozva teszi, megőrizve ezzel a zsidóság népi egységét, identitását. Ugyan a marxizmus is felfogható egyfajta valláspótlékként a zsidók számára, mégsem lett azzá, mert a zsidók mindvégig tudatában voltak annak eszköz-jellegének, éppen ebből kifolyólag sohasem hittek benne őszintén, sutba is dobták, ahogy már nem volt rá szükségük. A szintén zsidó gyökerekkel rendelkező kulturális marxizmus és a belőle kisarjadó humanizmus és politikai korrektség szintén csupán eszköz a nyugati civilizáció fölötti ellenőrzés átvételére, így egyetlen épelméjű zsidónak sem jutna eszébe hinni benne (ahogy ezt Izraelben a gyakorlatban is megcsodálhatjuk). Így a világ zsidóságát szellemileg, lelkileg egyesítő és a zsidó elit politikai céljai mögé felsorakoztató szekuláris vallás a hatvanas években megjelent Holokauszt-mítosz lett, ami jelentős üzleti és politikai felhangjai ellenére mégiscsak egy vallásnak tekinthető, mivel úgy viselkedik: vannak hittételei, szertartásai és papjai. A judaizmus helyettesítésére alkották, hogy annak lényegi tartalmát (zsidó felsőbbrendűség[kiválasztottság]-tudat) átörökítse a transzcendens Istentől elfordult zsidók lelkébe, ezzel motiválva őket a „zsidó küldetés" betöltésére. Farkas Attila Márton találó meghatározását kissé módosítva: a Holokauszt-vallás egyfajta árnyékjudaizmus. De itt az „árnyék" nem valamiféle elfojtást, elutasítást, hanem tudatos, taktikai célú háttérbe rejtést jelent. Ahogy a klasszikus judaizmus is történelmi eseményeket ruház fel vallási tartalommal és állít kultuszának középpontjába (kivonulás, purim, a templom megtisztítása), úgy a Holokauszt vallás is egy megtörtént történelmi esemény (a zsidók munkatáborba zárása a II. világháborúban) köré szőtt legendából született. Míg a judaizmus a kereszténységet „bálványimádása", illetve az övétől gyökeresen eltérő istenképe, megváltástana miatt gyűlölte, addig a Holokauszt-vallás a II. világháború zsidó áldozatainak számának manipulálásával s halálukért a keresztény civilizáció egyetemleges felelőssé tételével a teológiai ellentétet morális ellentétté változtatta. A zömében ateista zsidónak tökmindegy, hogy Mózesben nem hisz vagy Krisztusban, viszont amint a kereszténység vallásból egy őt fizikai létében fenyegető, népét irtó politikai közösséggé válik, máris jobban utálja és harcol ellene, mint a siratófalat szorgalmasan fejelgető öregapja. Így már nem kell hosszas teológiai és filozófiai eszmefuttatásokkal győzködni a gyalogzsidót, hogy miért is tévtan a kereszténység (ami valószínűleg nem is igazán érdekli), azt egyszerűen a tömeggyilkossággal, a Holokauszttal azonosítja. Ördögi logika, de hatékony. A Holokauszt-"teológia" (helyesebb talán judeológiának nevezni, hisz tárgya nem az Isten, hanem a zsidó) Norman G. Finkelstein amerikai politológus szerint két központi dogmára épül, amelyek összefüggésbe hozhatók a judaizmus és a cionizmus fontos elemeivel - mint láttuk, nem véletlenül, hiszen azok továbbélését szolgálják. A Holokauszt egyediségének dogmája kimondja, hogy a Holokauszt egyszeri és megismételhetetlen, „a történelmen kívül, sőt, talán inkább felette lebeg" (Elie Wiesel), mással össze nem hasonlítható. Mivel a német munkatáborokban (polkorrekt nyelven: „halálgyárakban") zsidók szenvedtek és nem mások (ha mások is, azok „nem úgy"), ezért szenvedésük egyedi, leírhatatlan és mással össze nem vethető. A szenvedésük azért különleges, mert ők szenvedtek. Ez az eszmefuttatás logikusan csak a zsidók felsőbbrendűségének - magában a tanban kimondottan nem szereplő - belátásához vezetheti a „hívőt". Finkelstein a „Holokauszt-ipar" című könyvében idézi Ismar Schorsch-t, a Zsidó Hittudományi Intézet elnökét, aki szerint a Holokauszt egyediségének dogmája „a zsidó kiválasztottság undorító szekuláris verziója". Emellett a zsidók által a világban elkövetett bármilyen embertelenséggel szemben immúnissá teszi a benne hívő zsidót, ha esetleg valami lelkiismeretféle megmozdulna benne. A Holokauszt irracionalitásának dogmája a Holokauszt ok- és előzménynélküliségét, megmagyarázhatatlanságát tanítja. A Holokausztnak eszerint nincs oka, racionális magyarázata, csak és kizárólag a keresztények évezredes irracionális zsidógyűlölete felelős érte. Természetesen a keresztények „irracionális zsidógyűlölete" is teljesen önmagától való, arra a zsidók semmilyen formában nem szolgáltattak okot. Egyedüli és kizárólagos oka a keresztény népek (gojim) alacsonyabbrendűsége és az ebből eredő frusztráltsága, amely a jobb, okosabb, erkölcsileg magasabb szinten álló és ezért sikeresebb zsidóság elleni mérhetetlen irigységben öltött testet. „Kétezer éve... bennünket mindig fenyegettek.." - szipog Elie Wiesel, a Holokauszt pápája - „Miért? Minden ok nélkül." Természetesen a Holokauszt-vallásnak is megvannak a maga „levitái", akik a hit terjesztésében és a kultusz fenntartásában játszanak fontos szerepet. Ezek a hivatásos Holokauszt-túlélők (akiknek száma csodás módon az idő előrehaladtával nemhogy fogyna, de szaporodik), élükön Elie Wiesel béke Nobel-díjas „Holokauszt-pápával", fősodratú történészek, és a világszerte működő Holo-disneylandek lelkes munkatársai és természetesen a különböző zsidó szervezetek. Ők működtetik a kultuszt, teszik jelenvalóvá „Auschwitz misztériumát". A kultusz a Holokauszt-megemlékezések és konferenciák, előadások végtelen sorából áll, ahol a „leviták" felidézik a keresztények szörnyű bűnösségét, bestialitását és a lappangó antiszemitizmustól való kollektív rettegésben egyesülnek a világzsidóság többi tagjával. A rituális rettegés tehát a kultusz fontos eleme, amit szorgalmasan gyakorolnak is. A szertartásokon részt vevő „keresztények" pedig megvallják bűneiket, leróják a leróni valókat és szertartásosan elhatárolódnak mindentől, ami a zsidóság érdekeit (elnézést, akarom mondani: érzékenységét) sérti, akár saját maguktól is. Hajdan a diaszpóra zsidóságát „a könyv" tette egy néppé. A modern zsidóságot a közös rettegés. A Holokauszt-vallás úgy képes megőrizni és erősíteni a judaizmus visszaszorulása miatt válságba jutott zsidó identitás-tudatot, hogy közben a valóságosan (éppen a zsidóság által) elnyomott többség együttérzését is felkelti, így az esetleges ellenállás előzetes pszichikai leszerelését is kiválóan szolgálja. „Valójában az identitás politika és a Holokauszt nem azért olyan népszerű az amerikai zsidók körében, mert ők is áldozatok, hanem azért, mert nem azok." - jegyzi meg csípősen a Holokauszt-ipar szerzője. Tekinthetjük ezt a Stockholm-szindrómaként ismert jelenség (amikor a túsz szimpátiát kezd érezni fogvatartója iránt) össztársadalmi méretekben történő mesterséges előidézésének, egyfajta lelki terrornak is. A cél, hogy a világ nemzetei ne csak meghajoljanak a zsidó igában, hanem szeressék is azt, s az „elhatárolódom" varázsige mantra szerű ismételgetésével vessék ki maguk közül azt, aki e szeretetben nem hajlandó osztozni. „Mi nem elégszünk meg a negatív engedelmességgel, még a legnyomorultabb megalázkodással sem. Ha végül is megadod magad nekünk, annak saját szabad akaratodból kell történnie. Mi nem azért pusztítjuk el az eretneket, mert ellenáll nekünk; amíg ellenáll, soha nem pusztítjuk el. Mi megtérítjük, hatalmunkba kerítjük a lelke legbensejét, újjáalakítjuk. Kiégetünk belőle minden rosszat és minden képzelődést; a magunk oldalára állítjuk, nem látszatra, hanem őszintén, szívvel-lélekkel." - világosítja fel az éppen kínpadon nyújtózó Winstont tárgyilagosan O'Brien Orwell 1984 című regényében." http://kitartas.mozgalom.org/publikaciok/domokos-endre-janos-kulturalis-forradalom-%E2%80%93-nyugati-kultura-alkonya