Igazi dalos pacsirta lett Magyar Péter a kamerák kereszttüzében (VIDEÓ)
Aztán hátat fordított és elsétált.
A különbség a magyar fiatalok és főleg a spanyolok és portugálok helyzete között a gyarmati múltból eredendő lehetőségek száma.
Egy nemrég megjelent felmérés szerint a magyar 18-49 év közöttiek hét százaléka él tartósan külföldön, közöttük rengeteg fiatal. Bár ez igencsak magas arány, a fiatalok elvándorlása korántsem csak hazánkra vagy Kelet-Európára jellemző az uniós országok köréből – Nyugat- és Dél-Európában is helyenként igen súlyos a helyzet.
A gazdasági válság egyetlen európai országot sem kímélt meg. Ugyan a hatása között vannak különbségek – valaki nagyot esett, valaki kisebbet –, a munkanélküliség növekedése majdnem mindenkit érint. Az Eurostat felmérése alapján márciusban 5,69 millió huszonöt év alatt uniós állampolgárnak nem volt állása, ez már a tavalyi adatokhoz képest is jelentős romlás. A legrosszabb a helyzet Görögországban, ahol csaknem a fiatalok hatvan százaléka állástalan! Spanyolországban ez az arány ötvenöt százalék fölött van, őket követi Olaszország és Portugália nagyjából 38 százalékkal. A gazdasági válság hatására létrejövő masszív munkanélküliség mobilizálta a fiatalokat, akik gyakran kétségbeesve igyekeznek megtalálni helyüket, egyre többször külföldön. Azt is fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy nem csak a munkanélküliség által leginkább sújtott országokat jellemzi ez a fajta vándorlás.
A franciaországi fiatalok emigrációjáról nemrégiben a Le Figaro közölt hosszabb összeállítást – a francia külügyminisztérium szerint a 18-25 éves korosztályból nagyjából 150 ezren élnek hazájuk határain kívül. Érdekes megemlíteni a franciák esetét, hiszen sokkal jobban állnak, mint a spanyolok, portugálok, vagy éppen a görögök. Igaz, az elvándorlás mértéke is kisebb, ugyanakkor nem jelentéktelen. Náluk főleg a menedzsereket és a mérnököket érinti a kérdés. Ez összefügg az úgynevezett „Grand École”-rendszerrel: ezek a felsőoktatási intézmények jellemzően nem állami kézben vannak és sokszor drágábbak, mint az egyetemek, cserébe viszont rengeteg nemzetközi kapcsolattal rendelkeznek. Általános gyakorlat ezekben az iskolákban, hogy az ötéves képzés alatt egy évet a diákok egy-egy külföldi vállalatnál töltenek szakmai gyakorlat keretében. Ez már önmagában is nagy lökést ad a fiatalok mobilitásának – még ha nem is a szakmai gyakorlatot adó céghez mennek vissza diploma után, a kialakított kapcsolatrendszerüknek köszönhetően nem túlságosan nehéz munkát találniuk külföldön.
A végzős francia diákok fő célállomása Svájc, utána az Egyesült Királyság és Németország következnek. Jelentős számban mennek továbbá Luxemburgba, Belgiumba, az Egyesült Államokba, Kanadába, sőt Kínába is. Az indokok között az itthon is sokat hallott mondatokat fedezhetjük fel, például „Belgiumban jobban megbecsülik a diplomámat, mint odahaza”, vagy éppen a gazdasági válság miatti bizonytalanságra való hivatkozásokat.
Láthatjuk a célállomások felsorolásánál, hogy a fő célpont a nyugati világ többi országa. Érdekes ugyanakkor, hogy Franciaország rengeteg tehetséges fiatalt is befogad. Míg a francia friss diplomások közül évente nagyjából nyolcvanezren távoznak, érkezik „helyettük” 285 ezer külföldi tehetség, jórészt a Maghreb-országokból, Fekete-Afrikából és Kínából – tehát Európán kívülről.
A franciákhoz képest sokkal borúsabb képet fest a délnyugati szomszéd Spanyolország példája. A gazdasági válságban rekedt ibériai ország hatalmas munkanélküliséggel küzd, különösen fájó az úgynevezett „elveszett generáció” helyzete. Ez a név a gazdasági világválság idején végzett fiatal friss diplomásokat takarja – ők kétségbeesetten próbálnak munkát keresni odahaza, kevés sikerrel. Míg Franciaországból gyakran a jobb fizetés és a kalandvágy vonzza el a fiatal diplomásokat, Spanyolországban a kétségbeesés is legalább ugyanilyen szerephez jut. Pedig az Ibériai-félsziget nagyobbik állama sokáig abszolút célállomás volt: az afrikai migránsokon kívül sokan próbálták itt megcsinálni a szerencséjüket a Latin-Amerikából érkezők közül is. Ma azonban a helyzet fordulni látszik: egyre több egykori migráns megy haza, kiegészülve a gyorsan fejlődő latin-amerikai országok által vonzott spanyol munkavállalókkal. A gazdasági válság hatására ugyanis a spanyolok pénzt vontak ki az oktatásból és az államilag szponzorált szakmai gyakorlatok is nehéz helyzetbe kerültek.
Többek között a volt gyarmatokon keresik a boldogulásukat a másik ibériai állam fiataljai is. Portugáliából egyre többen érkeznek a volt gyarmatból feltörekvő nagyhatalommá váló Brazíliába, nyelvi akadályok ugyebár sincsenek. A több százezres nagyságrendben jelenlévő portugál munkavállalók számára a fő motivációt a válságot megszenvedett portugál gazdaság nehéz helyzete, az elhelyezkedési esélyek csökkenése, valamint a brazil gazdaság szárnyalása adja. A Reutersnek nyilatkozó egyik friss diplomás portugál építész így írta le a helyzetét: „Elmentem a munkaközvetítőhöz, ahol elmondták: a végzettségemmel nagyon nehéz állást találni Portugáliában, ezért ajánlatos lenne külföldön szétnézni”. A tendencia pedig tovább folytatódhat: Brazília orvos-hiánybanszenved, ezért mostanában szeretné növelni számukat. Kuba volt az első ország, ahonnan orvosokat akartak elcsábítani, azonban kétségek merültek fel a karibi ország orvosképzésének minőségével kapcsolatban – a választás így Spanyolországra és Portugáliára esett.
Nem Brazília azonban az egyetlen célállomása az elkeseredett portugáloknak. A szokásos európai úticélok – Egyesült Királyság, Svájc stb. – mellett immár tömegesen indulnak olyan helyekre, amiről talán nem is gondolnánk: Angolába vagy éppen Mozambikba. Csak a tavalyi évben huszonöt-harmincezer portugál emigrált az olajban gazdag Angolába, ez öt-tízezerrel több, mint az előző évben. Ugyanakkor az is igaz, hogy szakértők szerint az Afrikába érkezők közül sok munkavállalónak hamis illúziói vannak ezen országokkal kapcsolatban – sokan például egyből magas pozíciókban akarnak kezdeni.
Nem ússza meg a nagymértékű elvándorlást Görögország sem. Rengeteg orvos hagyja el az országot: míg 2007-ben számuk nagyjából 250-300-ra volt tehető, tavaly már kétezren keresték külhonban a boldogulásukat. Ez a szám növekvő tendenciát mutat, még 2011-ben is kevesebben mentek el, mint egy évre rá. Csak Németországba összesen harmincnégyezer görög érkezett a tavalyi év folyamán, de Németországba egyébként is rengeteg külföldi fiatal érkezik a válság kitörése óta. A tengerentúl is népszerű: a hagyományos célállomásnak mondható Egyesült Államokon kívül sok görög számára Ausztrália az ígéret földje. A tavalyi évben például a súlyos válságban lévő európai országból érkezők számában hatvanöt százalékos emelkedést tapasztalhatott a szigetország.
Megemlíthetjük még az olaszok példáját is, annak ellenére, hogy az ő esetükben nemigen lehet jellegzetes Európán kívüli célpontot találni. Az emigráló fiatalok elsősorban Németországba, Svájcba és az Egyesült Királyságba mennek. A hazájukat elhagyó olaszok közül egyre többen fiatalok: két évvel ezelőtt még csak 28, tavaly már majdnem 45 százalékot tett ki a húsz és negyven év közöttiek aránya az összes külföldre induló között.
A kivándorlás tehát Nyugat- és Dél-Európa több államát is egyre erősebben sújtja. A különbség a magyar fiatalok és főleg a spanyolok és portugálok helyzete között a gyarmati múltból eredendő lehetőségek száma: az ibériai fiatalok keresik a lehetőséget a feltörekvő országokban és/vagy régi gyarmatokon való elhelyezkedésre. A kulturális kapcsolatok és a hagyományok miatt talán a környezet sem tűnik túl idegennek és nyelvi problémákkal sem kell megküzdenie egy portugál fiatalnak Brazíliában vagy egy spanyolnak Chilében, így ezek az országok népszerűek a munkakeresők körében. Nem meglepő módon azonban nem mindenki bírja az emigráns-életet: sok érkező már az első évben hazaindul, esetleg egy másik országban keresi a boldogulását. A magyarok viszont a Kárpát-medencén kívül sehol nem tudnak hazaira emlékeztető környezetben, társadalmi és kulturális viszonyokban szerencsét próbálni.