Gulyás Michelle: Nem szeretném, hogy minden rólam szóljon! (VIDEÓ)
Viharoktól sem mentes, de rendkívül eredményes esztendőt zárt a magyar öttusasport – volt tehát mit ünnepelni a szövetség évzáró gáláján.
Ahogyan a csípős pesti humor már fel is hívta rá a figyelmet: a holokausztot tagadni tilos, de helyeselni nem.
„Az ETO vezetése kitiltotta a szerdai Győr-Maccabi mérkőzésről a Nagy-Magyarországot ábrázoló és Árpád-sávos zászlókat, illetve drapériákat. Ezen felül minden szektorban két, kifejezetten csak erre a célra alkalmazott, kamerával is felszerelt (!) antirasszista komisszár fogja árgus szemekkel figyelni az »antiszemita megnyilvánulásokat«. A klub ezt a padból majd’ kiesve jelentkező eminens diákként külön közleményben, büszkén tudatta a nyilvánossággal. Egy normális országban a föld megnyílna alattuk szégyenükben. Ami ugyanis a Rába partján történik az nem egyszerűen csak nettó nemzetgyalázás, hanem a jogállamiság normáinak nyílt, pofátlan semmibe vétele is.
Jogállamban ugyanis alaptétel, hogy mindent szabad, amit a törvény betűje nem tilt. Márpedig az érvényes jogszabályok szerint nem, hogy a történelmi Magyarország, vagy az Árpád-sávos zászló nem büntetendő – de még a nyílt, valóban otromba antiszemita véleménynyilvánítás sem. Ahogyan a csípős pesti humor már fel is hívta rá a figyelmet: a holokausztot tagadni tilos, de helyeselni nem. Vagyis zsidózni valóban nem illik, de a törvény nem tiltja. Innentől kezdve igenis mindenkinek, minden nyilvános és nem nyilvános fórumon joga van ebben a kérdésben azt mondani, amit csak akar. Egyetlen csoport, vagy társadalmi réteg »érzékenysége« sem írhatja felül a jogszabályokat. (...)
Nem asszisztálunk ehhez az egészhez. Nem fogunk ökölbe szorított kézzel, fogcsikorgatva lehajtott fejjel, betiltott jelképeinket a kapunk kívül hagyva bevonulni a saját stadionjainkba. Ha magyarként nem szurkolhatunk, akkor ne szurkoljunk sehogy! Ahogy Nagy Feró odaköpte a komcsiknak ’80-ban: »Értsd meg végre, nem kell! Tőled nem kell semmi!«”