A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságai szinte valamennyi engedélykérőnek kiadták a trafikok nyitásához szükséges működési engedélyeket, így a vámhatóság részéről nincs akadálya a trafikok július elsejei nyitásának – közölte a NAV még pénteken az MTI-vel. A hivatalhoz a legutóbb közzétett adatok szerint 5310 engedélykérelem érkezett, amelyből 5258 engedélyt már ki is adott a NAV.
Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing- és kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy 5297-en vállalták a július elsejei nyitást, amelyet a cég ellenőriz is. Hozzátette: 1415 olyan település van, ahol nem volt eredményes pályázat az első kör után; de ezekre újabb pályázatot írtak ki, amelyet július elsejéig lehetett beadni. Ezen pályázatok kapcsán a törvényben foglaltak szerint 6 hónapon belül eredményt hirdetnek.
Emlékeztetett arra is, hogy a törvény alapján ha egy településen eredménytelen volt a koncessziós pályázat vagy megszűnt a trafik, az állam a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt., illetve az általa feljogosított személy útján is gyakorolhatja az árusítási jogosultságot az eredményes pályázatig.