Női ruhába öltözött férfiak szórakoztatták a híveket a cardiffi templomban (VIDEÓ)
Az épület felújítására gyűjtöttek a drag queenek.
Nem homofób ultrák és rózsaszín tangás fiúkák, hanem hétköznapi meleg-, pontosabban lmbtq-aktivisták vitatkoztak egymással arról, szükség van-e a Pride-ra és különösen a felvonulásra. A Humen Magazin Kell-e nekünk Pride? című vitaestjén szó esett arról: az elmúlt években már nem történtek erőszakos események a felvonulás körül. A vitán elhangzott: a magyar társadalomra hiába akarjuk ráhúzni a homofób jelzőt, „kifejezetten jól vizsgázik ebben a kérdésben”; a mozgalom pedig még mindig csak egyszerűen arról szól: „vállald önmagad, és a többiek is el fogják fogadni a másságodat”.
Tegyük föl, hogy az újságírót 2013 júniusában megkéri a szerkesztője, hogy dobjon föl egy aktuális témát, ami biztosan parázs vitát fog kiváltani az olvasóközönség körében. Az újságírónak ilyenkor akkor is a Budapest Pride jutna eszébe, ha nem kapott volna meghívást a meleg kulturális magazin, a Humen Magazin június 27-i, Kell-e nekünk Pride? című vitaestjére. Az újságíró ilyenkor fölkapja a fejét, hiszen azzal a különös szituációval találkozik, hogy a nagy Pride-kérdést nem szivárványszínű melegzászlótól megvadult, melegkultúrából mérsékelten kiművelt ultrák teszik föl két kordonbontás között; hanem a meleg társadalom tagjai érvelnek a Pride mellett, vagy éppen a Pride ellen. Az újságíró a vitaest kezdetén, amikor Kanicsár Ádám András, a Humen Magazin főszerkesztője - egyben a beszélgetés moderátora -, fölvezeti a témát, még jobban meglepődik, mert kiderül, hogy a Humen Magazin szeptemberi számában egy kemény hangú Pride-ellenes cikk jelent meg Szincsák Gergő Bendegúztól.
Nem véletlenül ült az est résztvevői közt a Soha többé Prájdot című cikk szerzője, aki mind a Humen Magazin hasábjain, mind az est folyamán kifejtette, hogy meglátása szerint hiba a Pride-ot a méltóság meneteként vagy a meleg büszkeség napjaként említeni, mert „immáron sokadszorra is bebizonyosodott, hogy nem szolgálja az elfogadás célját, nem segíti elő a társadalmi integrációt. S nem büszkeségre okot adó, mert az, hogy valaki melegnek született, az egy olyan végzet, amit az ember nem maga választ. Ami pedig akaratunkon kívül történik, az nem könyvelhető el személyes kudarcként, vagy érdemként. A végzetet, csak tisztességesen, becsületesen el kell fogadni” - írja Szincsák Gergő. A szerző a beszélgetés folyamán hozzátette, hogy ő nem Pride-, hanem felvonulás-ellenes cikket írt. Az újságíró ekkor megáll egy pillanatra, hogy végiggondolja: mennyire van fogalmi zavarban a Pride-ként emlegetett vonulással, és általában a meleg társadalom legdivatosabb politikailag korrekt megnevezésével kapcsolatban, ha eddig nem tudta, hogy a Budapest Pride nem csupán a felvonulást jelenti?
Szerencsére még mielőtt Vig Dávid és Merész Gabriella, a Budapest Pride meghívott szervezői megvédenék a rendezvényt, fölvilágosítják a vitaest közönségét, hogy a Budapest Pride valójában egy hetvennél is több kulturális megmozdulást – többek között az utcai felvonulást - magába foglaló egyhetes eseménysorozat, amely 22 budapesti, és néhány vidéki helyszínen zajlik. Vig Dávid azt is elárulta, hogy az első meleg-leszbikus kulturális rendezvényt 1993-ban a Toldi Moziban tartották, az első Budapest Pride-ot melegfelvonulással együtt pedig 1997-ben rendezték a meleg büszkeség aktivistái. A Budapest Pride kulturális programszervezője azt is elárulta, hogy a meleg büszkeséget csak növeli, hogy mi ma már Közép-Kelet-Európa legnagyobb Pride-jával büszkélkedhetünk. (Az újságíró ilyenkor összevonja a szemöldökét, mert tudomása szerint nincs igazán kivel versenyezni, hiszen a mi régiónkban a zágrábin és a prágain kívül más Pride-ot még csak hírből sem ismerhetünk.)
*
Közép-Kelet-Európa legnagyobb meleg kulturális rendezvényéről az is kiderült, hogy legfőbb célkitűzése a „melegek láthatóságának biztosítása a többségi társadalom előtt”. Merész Gabriella matematikus, a Budapest Pride fundraisere hozzátette: azokat várják a rendezvényre, akik azonosulni tudnak a Budapest Pride hivatalos honlapján, közzétett célokkal; például egy olyan világ víziójával, ahol a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer embereket a hétköznapokban nem éri rendszeres hátrányos megkülönböztetés nemi identitásuk és/vagy szexuális orientációjuk miatt. A vonulók egy homofóbia, rasszizmus, transzfóbia és egyéb fóbia-mentes Magyarországon szeretnének élni, ahol nem kell nap, mint nap a többségi társadalom ellenszenvével, elnyomásával szembenézniük; és ahol nem kell a kívülről rájuk kényszerített szerepekkel és normákkal azonosulniuk. Egy olyan országban szeretnének szabadon, félelem nélkül élni, ahol „a sokszínűség érték, az emberek elfogadják magukat és egymást, felismerik az önismeret fontosságát, és aktívan tesznek közvetlen környezetük és a társadalom jobbá tételéért”.