Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Minden eszközzel a kormányfő ellen dolgozik a baloldali elit — és az idő egyre fogy.

A Kúria elhalasztotta a döntést abban a perben, ahol egy devizahiteles az OTP ellen nyújtott be keresetet.
„A Kúria abban nem hivatott dönteni, hiszen ez egy magánjogi szerződés, hogyha ez érvénytelen, hogy az új szerződés milyen feltételekkel köttessék meg. Ez megint majd annak a két félnek a megállapodásán múlik.” – mondta Galcsikné Erdősi Éva az ATV Reggeli Start című műsorában.
Galcsikné Erdősi Éva úgy véli, hogy a devizahitelek szerződésének újratárgyalása nem feltétlenül lesz mindenképp előnyös a hitelt felvevők számára, így ez újabb jogvitákat szülhet.

