„Az új ellenzéki térfélen jelenleg maximum három közös pont látszik. Az első, hogy az Orbán-rezsimet valamikor le kell váltani. A második, hogy a baloldalt még mindig uraló régi politikai és értelmiségi elit legalább annyira kontrolvesztett és leváltandó. A harmadik pedig, hogy alternatíva kell a Jobbikkal szemben a fiatalok között, vagy nagy szarban leszünk. De itt nagyjából vége is az egyetértésnek, a célok és az ebből levezetett tervek ugyanis olyan ellentétesek egymással, hogy nem tud összeállni egy új váltóelit a baloldali politikai térfélen. Márpedig amíg ez így marad, a szárszói találkozó is jelentőséggel bír, és senki nem lesz, aki meggyőzze a baloldal régi elitjét arról, hogy a legtöbbet azzal tennék a korszakváltásért, ha eltűnnének. Merthogy az új korszakot nem Szárszón fogják kitalálni, az biztos.
A legnagyobb törésvonalak ebben a főleg huszonéveseket és harmincasokat tömörítő generációban – melynek derékhadát, a Milla, a HAHA, az Alkotmány nem játék, a Város mindenkié, illetve az LMP, a PM, és a 4k! körüli értelmiségi csoportosulások adják – három témában foglalhatóak össze. Ezek a 2014-es választáshoz való viszony, az eddigi elitekhez való viszony, illetve magához a politikához való viszony.
Az első töréspont 2014. Míg az egyik vonal képviselői azt mondják, 2014 csak egy állomás, egy választás, ami pusztán technikailag emelkedik ki az eddigi választások sorából, és döntően nem lesz jelentősége a demokrácia, és a jólét alakulása szempontjából, a másik vonal lényegében azt mondja, ez a választás lesz az, amely a következő 20 év Magyarországát meghatározza. Ha nyer Orbán, akkor nem az elrontott rendszerváltás utáni Magyarország megjavításáért kell küzdenünk, hanem egyáltalán a demokratikus kultúra, az egyenlőség és szabadság kultúrájának megmaradásáért. A másik tábor szerint viszont lényegében ezek az értékek az idők során annyira elértéktelenedtek mind a politikai elit, mind a magyar társadalom számára, hogy lényegi változást Orbánék kormányzásának legitimációja se hozna, mert nincs tovább hova süllyednünk.
A 2014-hez való viszont persze lényegesen meghatározza az eddigi baloldali és liberális elitekhez való viszony. Az egyik álláspont szerint nem lehet együttműködni azokkal, akik idejutatták az országot, akik elárulták a harmadik magyar köztársaság demokratizálódásának lehetőségét, ezáltal aktívan hozzájárulva Orbán kétharmadához. Azért se lehet velük együttműködni, mert az hitelteleníti egy új baloldali elit létrejöttét. A másik elképzelés szerint bár ezek az emberek sok mindenért hibáztathatóak, de még mindig hasznosabb minél többjüket meggyőzni, mint elzárkózni tőlük, hiszen a lényegi ideológiai elképzelésben még mindig több a közös, mint az eltérő pont.
A harmadik pont a politikusellenesség. Az új baloldali erők mind azon dolgoznak, hogy politikai aktivitásra serkentsék a politikától megundorodott tömegeket, csak míg az egyik csapat ezt a pártpolitikától elválasztva szeretné megtenni, a másik oldal azt gondolja, hogy a definiálatlan antipolitikusság zsákutca. Az ő érvük, hogy hiába próbálunk egy politikusoktól független rendszert létrehozni, ha valóban bele kívánunk szólni a döntésekbe és intézményesen át akarjuk alakítani az országot, egyszerűen részt kell vennünk a politikában, és minél több embert be kell vonnunk a politikai részvételbe.”