Fletó unchained

„Gyurcsány Magyarország képében jól láthatóan két osztály harcol egymással. A szabadságát vágyó, de elnyomott, kisemmizett proletariátus, és a dőzsölő, kiszipolyozó keresztény-konzervatív középosztály, amely a csúcson lévő arisztokráciával együtt alkotja az uralkodó osztályt. Feri 2013-ra eljutott a marxizmus-leninizmus lebutított alapjaihoz, amelyre most politikai ellenségképét építi. Nem számít persze, hogy szociológiai értelemben ezek az osztályok nem léteznek, ahogy mára már maga az osztálytársadalom is egy meghaladott fogalom. Elvégre nagy ellenlábasa, Viktor is megpróbálkozott a kádári nosztalgiára építve választást nyerni, sőt jóléti intézkedései a mai kormánynak is afelé mutatnak, hogy a legegyszerűbben kommunikálható, de legkönnyebben megmutatható lépésekkel, némi szocialista jóléti romantikára építve maximalizáljon szavazatokat. (Az is ezt a logikát erősíti, hogy a másik kezével közben a céges telefonadót, a tranzakciós adót és a kamatadót megemeli. Vagyis azt lehet mondani, hogy a nagy cégeket, meg a bankokat, meg a gazdagokat jól megadóztatjuk. Pont beleillik valamiféle poszt-kádári érvrendszerbe.)

Fletó lő, rendületlenül, amíg van tölténye. Az ország, amelyet maga elé vizionál Szent István és Nagy Imre szellemére épül, de Kádár emlékére. Ez utóbbit nem mondja ki nyíltan, de méltatja a korszakot, amely egykor a legvidámabb barakk volt. »Kádárnak volt bátorsága szabadabb levegőt csempészni a diktatúra egyébként dohos és bűzös falai közé és milliók úgy érezték, hogy egyre jobban élnek. És akkor jön egy férfi, aki elárulja nem csak nemzetét, hanem önmagát is, aki a demokrácia egyébként szellős, kellemes világába hozza az önkény, a diktatúra áporodott levegőjét…« Tudja, hogy túlzottan nem lehet Kádárt magasztalni, nyilván ízléstelen is Nagy Imre egykori háza előtt, pont az ő kivégzésének évfordulóján, de a megmaradt nosztalgiából még mindig lehet szavazatokban mérhető politikai tőkét szerezni.

Ráadásul a megjelentek többségének nem Nagy Imréhez, hanem Kádárhoz fűződik valamilyen érzelmi viszonya, valószínűleg többnyire pozitív előjellel. Viszont Feri túllép Kádáron, leszögezi, hogy nem lehet diktatúrából demokráciát építeni, ebbe bukott szerinte Kádár is. (A kádárizmus valóban megszűnt, de Kádár nem bukott politikusként halt meg, a sors valószínűleg kegyes volt hozzá, hogy kicsivel korábban ment el, minthogy a rendszere is, mondjuk úgy, megváltozott.)”