Balhé Milánóban: hazaindultak a szurkolók, majd jött a dráma – és nem engedték vissza őket (VIDEÓ)

Minden idők egyik legjobb BL párharcának visszavágóját hagyták ott, csak hogy elkerüljék a tömeget.

Az LMP társelnöke szerint az elfogadott törvény több ponton is alaptörvény-ellenes.
Ha valakik számára terhes a kutakodás, akkor egyszerűen lepattintják az érdeklődőt – ezzel magyarázta Schiffer András, az LMP társelnöke azt, hogy miért fogadta el az Országgyűlés az információszabadságról szóló törvényt.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeként a politikus elmondta: úgy véli, a törvény több ponton is ellentétes rendelkezéseket tartalmaz az alaptörvényben foglaltakkal. Utóbbi kevés jó rendelkezései közé tartozik Schiffer szerint, hogy akik közpénzt kezelnek, azok kötelesek nyilvánossá tenni a gazdálkodásukat.
Schiffer András elmondta: a gond az, hogy a jelenlegi törvény létrehoz egy halmazt, amely közérdekű adat, de mégsem az.