Zsigó Róbert hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a Gyurcsány-Bajnai-szövetség alternatív választási bizottsága, „ez az elvtársi válogatott” önmagában veszélyezteti a választások tisztaságát, hiszen semmilyen törvényi felhatalmazása nincs arra, hogy egy demokratikus választást megfigyeljen. A Fidesz szóvivője abszurdnak nevezte, hogy úgy tűnik, „ennél az asztaltársaságnál (...) egy volt kommunista spicli is meg szeretné mondani, mi a demokratikus Magyarországon és mi nem az”.
A Rytkó Emíliáról megjelentek szerinte ijesztőek, mert azt jelenthetik, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszak emberei besúgóknak adnak megbízást választási megfigyelésre. Zsigó Róbert úgy fogalmazott: „homályos alvilági ügyek lengik be az egész baloldalt”, amelynek képviselői naponta oktatják ki a kormányoldalt demokráciából. Öt szakértő részvételével, Választási Monitoring Bizottság néven a múlt héten alakult meg az az alternatív választási bizottság, amelynek létrehozását a baloldali ellenzék kezdeményezte. A testület tagja Bócz Endre volt fővárosi főügyész, Fleck Zoltán jogszociológus, Rytkó Emília, az OVI korábbi vezetője, Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság (OVB) korábbi elnöke és Szoboszlai György választási szakértő, az OVB egykori tagja.