Rendkívüli!

Orbán Viktor: együttérzünk a német néppel, van összefüggés az illegális migráció és a terrorcselekmények között, ezért nem engedjük be az illegális migránsokat

Századvég: Nem változott a pártok támogatottsága

2013. május 31. 14:55

A Századvég 2013. május végi közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az elmúlt hónapokban nem változott jelentősen a pártok támogatottsága: a kormánypártok változatlanul őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében.

2013. május 31. 14:55

2013 májusában a választókorúak 48 százaléka biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás a korábbi hónapokban mértekkel azonos – áll a Századvég közvélemény-kutatását ismertető közleményben.

A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya február óta lényegében nem változott, továbbra is a választókorúak 44 százaléka tartozik ebbe a csoportba. A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 24 százalékos, az MSZP ebben a közegben 13 százalékon áll. A Jobbik 8 százalékos, az LMP 2, az Együtt 2014 6 százalékos támogatottsággal bír. A Demokratikus Koalíció 1 százalékon áll, más pártokra a megkérdezettek 2 százaléka szavazna.

A biztosan szavazók között a Fidesz 47, az MSZP 25 százalékon áll. A Jobbik ebben a körben 13, az LMP 2 százalékos támogatottságot tudhat magáénak. Ebben a dimenzióban az Együtt 2014-re 10 százalék, a Demokratikus Koalícióra 1 százalék voksolna. Egyéb pártok támogatottsága 2 százalékos a biztos szavazó pártválasztók körében – olvasható a Századvég közleményében.

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
közgép portása
2013. június 01. 07:42
Túlzott deficiteljárás, rezsicsökkentés! Túlzott deficiteljárás rezsicsökkentés! Túlzott deficiteljárás, rezsicsökkentés! Semmi semmi, csak a fideszkutyáimat szólongatom...........
Kopasz49
2013. május 31. 23:54
A Fidesz előnye teljesen érthető,és ez az arány még nőni fog.Ezek a hazug levitézlett bal liberális maradványok labdába se rúgnak.
várúr
2013. május 31. 20:02
Helyi hülyéink figyelmét felhívom: legutóbb hasonló eredményeket mért a Szonda és a Tárki is. A madárjósoktól függetlenül: az összes ellenzéki párt bukta (egy kivétellel két éve) az eddigi összes időközit, a legutóbbin a szoccerek jelöltet sem állítottak. Ezek a tények, a többi a szokásos ballib rinya.
potyka
2013. május 31. 19:01
Majd megváltozik ha végre megdeglik ez a tetű Orbán. Szarul néz ki mostanában a rohadék :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!