Megtartották az első melegfelvonulást Kijevben

2013. május 25. 12:57

Komolyabb incidens nélkül, erős rendőri jelenlét mellett zajlott le az első melegfelvonulás szombaton az ukrán fővárosban, amelyre végül, a hatóságokkal folytatott egyeztetés után engedélyt kaptak a szervezők.

2013. május 25. 12:57

A megmozduláson az ukrán híradások szerint mintegy ötvenen vettek részt, a rendezvény mindössze félórát tartott. Müncheni küldöttség is részt vett a felvonuláson, a német város a KievPride-2013 elnevezésű rendezvény partnere volt. A biztonságot több száz rendőr szavatolta, akik megakadályozták, hogy támadás érje a felvonulókat. A Szabadság Rádió jelentése szerint 11 személyt vettek őrizetbe, akik megpróbálták megzavarni a rendezvényt, petárdákat dobtak a menet elé, illetve el akarták tépni a felvonulók transzparensét.

Kijev napját, azaz a város alapításának évfordulóját számos belvárosi rendezvénnyel ünneplik a hét végén, s erre hivatkozva bírósági határozattal megtiltottak minden más, nem az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvényt. A melegfelvonulás szervezői azonban egyeztettek a hatóságokkal, és megállapodtak abban, hogy a Kijev-napi rendezvényektől távolabb eső helyszínen vonulnak fel, amire így engedélyt kaptak.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon

A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon
Tovább a cikkhezchevron

A kijevi melegfelvonulást támogatásáról biztosította a Human Rights Watch és az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet is.

Tavaly a szervezők ultraortodoxok és nacionalisták heves tiltakozása miatt kénytelenek voltak elállni a rendezvény lebonyolításától.

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2013. május 26. 11:35
Pedig reménykedtem, hogy szétverik! Alighanem napokon belül szóba kerül majd Ukrajna EU tagsága... :)
Válasz erre
3
2
Kal
2013. május 26. 11:35
Érdekesen egybecseng a református igekalauz szerint mára rendelt ige, és ez a hír. Magyarázatot ld.: http://kaleidoscope.blog.hu/2013/05/26/ne_felj_hanem_beszelj_es_ne_hallgass
Válasz erre
0
1
Kvasztics Fedor
2013. május 26. 11:28
Ukrajna tele van megoldatlan problémákkal. De van fejlődés, van előrelépés, megtartották a melegfelvonulást. Mert az EU elvárta tőle, dacára a többség ellenérzésének. A vele szomszédos, ugyanolyan vallású oroszoknál szó sem lehet róla, a kormány elismeri a társadalmi elutasítottságot. Európa még fejlettebb, ott már van egyneműek házassága is, sőt Svédország legnagyobb problémája már csak az, hogy legyen a valóságban is egy harmadik, semleges nem. Amúgy pedig egyre zűrösebb a bevándorlók ügye, a gazdasági kilábalásról még gőzünk sincs, aki a töketlenkedés láttán maga próbálkozik, azt igyekeznek víz alá nyomni, mint minket, de a lényeg, hogy legyen melegfelvonulás.
Válasz erre
3
0
istvami
2013. május 26. 09:50
És miért nem írnak arról is hogy a rendezvényt a rendőrség betiltotta, és ezért az 50 fős abberáltak csoportjának csak fél órán át sikerült megbotránkoztatni inkább a rendőröket, mint a lakosságot. Budapesten a hatóság sokkal toleránsabb a buzifelvonulással szemben, sajnos...
Válasz erre
4
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!