Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2013. május 23. 19:01

Senkinek nincs joga megkérdőjeleznie a holokauszt tényét, milliók szenvedését és halálát - írta az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Rogán Antal.

A Fidesz frakcióvezetője indoklásként hozzátette: a leghatározottabban elítél minden olyan kétértelmű kijelentést, mint amilyen csütörtökön elhangzott a Parlamentben Gaudi-Nagy Tamás felszólalásában. A 20. századi diktatúrák megismertetéséről szóló határozati javaslatok általános vitája során Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik Országgyűlési képviselője támogatásáról biztosította a Terror Házára és a recski munkatáborra vonatkozó javaslatokat.

Arra az MSZP-s előterjesztésre viszont, amelyiknek az a célja, hogy minden fiatal eljuthasson az auschwitzi emlékhelyre, azt mondta, nagyon sok kritika merült fel azzal kapcsolatban, hogy az ottani emlékhely kialakítása megfelel-e a valós történelmi tényeknek. Hozzátette: azokat az aggályokat is osztja, hogy szükséges-e ekkora kiadásokba kényszeríteni az oktatási intézményeket.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/52634


165 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



"Senkinek nincs joga megkérdőjeleznie a holokauszt tényét"

Bárki aki ezt teszi a náciraszista? Fel nem foghatom, hogy egy történelmi esemény a hivatalos verziótól eltérő megítélése hogyan lehet büntetendő. Valahogy egyre kevésbé tetszik az a demokrácia felfogás ami most terjed Európában, észak-Amerikában. Mondhatnám, hogy a szólás, a vélemény szabadságnak lassan vége. A levél, telefon titoknak már most vége van ott ahol erre a technikai lehetőségek már adottak az állam részére (pl USA).

Válaszok:
hátakkor | 2013. május 23. 20:28

„senkinek nincs joga megkérdőjeleznie a holokauszt tényét”

Máglyára Gaudival... autodafét... :)


Te hülye kollaboráns hason csúszó Rogán!
Gaudi nem kérdőjelezte meg csak kérdéseket tett fel...Ebben a témában már azt sem szabad?
Ja igen gyarmaton sajnos ez így működik.
De reményeink szerint már nem sokáig.
Szebb Jövőt!!!

Válaszok:
Gyurcsány Viktor | 2013. május 23. 22:31

Van-e pontos definíciója ennek a holo dolognak? De komolyan. Mert azt már csak tudnunk kellene, hogy _mit_ tilos "tagadni" s hogy mit jelent ebben az összefüggésben egyáltalán a "tagadás" kifejezés.

Válaszok:
thymian | 2013. május 23. 20:40
Himalája | 2013. május 23. 22:38

Én megkérdőjelezem --- nagyon sok zsidóhoz hasonlóan --- a holokauszt tényét. Nem a zsidóüldözések vagy a deportálások tényét, hanem azt, hogy az holokauszt volt-e.

http://bbjnick.blog.hu/2013/04..

Válaszok:
sjanos | 2013. május 24. 10:04

Továbbá senkinek nincs joga arra, hogy megakadályozzon valakit a szólásszabadság adta jogában.
Ha valaki van olyan ostoba, hogy tagadja a Holokauszt megtörténtét, akkor ez törvény adta joga.
Lehet vele vitatkozni, hogy ostobaság amit mond, de SENKI nem tagadhatja meg tőle azt, hogy ezt mondja.
Se politikus, se rabbi, se bíró, se senki más.

Ezt hívják SZÓLÁSSZABADSÁGNAK, ami egy demokrácia legfontosabb vívmánya...


Tóni, tudod-e hányszor cseréltek emléktáblát?
És azt, hogy miért?


Legalja celeb.

Válaszok:
Gyurcsány Viktor | 2013. május 23. 22:34

Mi a holizé definiciója, mi az, amit nem lehet tagadni? Kérem, segítsen már valaki, mielőtt lecsap rám a Gondolatrendőrség!

Válaszok:
Moravek | 2013. május 23. 19:41

Bármi történjék, a 6 millió az konstans.
És soha nem volt szörnyűbb tragédia az emberiség történelme során.

Ez a holo-minimum.

A lámpaernyőt már nem követelik meg. Persze vannak még, akik ott tartanak. Mint pl. az agyhalott Steiner Palika.

Válaszok:
polnemkor | 2013. május 23. 19:48

most komolyan, ha valakinek ez a véleménye akkor miért nem mondhatja el???

remélem minél előbb MAGYAR kormánya lesz ennek az országnak


És ha én mondjuk 12 milliót mondok és azt állítom, hogy nem gázzal, hanem villannyal? Volt ilyen verzió is még az elején!


ki a faxnak van itt joga?


"Senkinek nincs joga megkérdőjelezni a holokauszt tényét"

Eszem-f*szom megáll!
Hadd döntsem már el, hogy minek a tényét KÉRDŐJELEZEM meg!

Pl a cukkini létét tagadom. Szerintem olyan nincs. Na most mi van!

Orwell 1984, a gondolatbűn már valóság.

Válaszok:
Arma Gedeon | 2013. május 24. 09:47

Miért kell hozsannázni egy sunyi provokációnak? Ha Gaudit ennyire izgatják a történelmi tények és események, akkor menjen el kutatni, levéltárazni, forrásokat tanulmányozni. De neki és pártjának nem a történelmi tisztánlátás a célja, hanem gusztustalan és kétértelmű célzásokkal provokálni azokat, akik ez a téma pl. származásánál fogva érint és feszültséget generálni. Nem tartom helyesnek történelmi kutatási témák tabusítását, a tudományszabadság korlátozását én sem, de sajnos pont az ilyen gyűlölködés parazsát szító egyének miatt jutott el ide számos társadalom.

Válaszok:
pimepime | 2013. május 23. 21:32

"nagyon sok kritika merült fel azzal kapcsolatban, hogy az ottani emlékhely kialakítása megfelel-e a valós történelmi tényeknek"
Egyetértek Rogánnal - hazudnak, mint állat.


természetesen mindenkinek joga a kétkedés. Mindig az vitt előre. A Holokauszt más dió..

Válaszok:
Mark Bolt | 2013. május 23. 20:59

USA-ban vége a fékek és ellensúlyoknak is. Az Elnök bhol likvidáltathat védő, vád és bíróság nélkül. Itt tartunk. FB, Google és tsai, mind CIA becsatolású.


SENKINEK nincs joga megkérdőjelezni a holokauszt tényét.

MINDENKINEK van joga megkérdezni, hogy ennek valójában mi is volt az oka.


Na meg melyiket?
Szolzsenyicin--- Együtt
394. old.
"A cári hatalmat a kisinyovi mészárlás felelősségével vádoljuk. Kijelentjük, hogy teljességgel vétkes ebben a holokausztban."
Ez 1903-ban volt.


Szerintem nem Rogán mondta, hanem Gaudi-Nagy, különben miért hőzöngene?

Gaudi-Nagy felszólalt és egyetértett a recski és a Terror Háza-beli látogatásokkal.

Erre Rogán nem mondhatta azt, amit mondott(senkinek sincs joga blablabla), mert nincs értelme!

Tehát Gaudi-Nagy folytatta azzal, hogy ", nagyon sok kritika merült fel..stb"-és erre reagált Rogán a "senkinek nincs jogával.

Nemdebár?


Mindenben lehet kétkedni, csak van amiben semmi értelme. Egy szélsőséges fazonnak először azt kellene eldöntenie, hogy örül-e a holocaustnak, vagy inkább tagadja. Leginkább egyszerre szokták csinálni. Örülnek hogy Hitler kiírtott több millió zsidót, ugyanakkor tagadják, ha ez valahol negatív színben merül fel, mert mondjuk épp kritizálják derék nézeteiket. ebből is látszik hogy csak egy póz ez a szélsőjobbkodás, még normális alapjai sincsenek meg a követőkben.

Válaszok:
hátakkor | 2013. május 23. 21:36
maradi | 2013. május 24. 00:41

blikk maki az ügyeletes européer imitátor a fél-ázsiaiaknál?

Válaszok:
Denia | 2013. május 23. 21:14

Európéer imitátor :)
Aki itt européer, az tényleg csak egy imitátor. Európa kellős közepén nem kell imitálni, hogy valaki európai.

Válaszok:
Carlos> | 2013. május 23. 21:28

Holocaust - Davide Cole interjúja Auschwitzban

"-Eredetiek a mennyezeti nyílások?
-Nem
-Később készültek?
-Igen
-A háború után?
-A háború után."

érdekes...


Európa kellős közepén nem is. Itt a peremén, egyre inkább távolodva az európai kultúrától már van miért.


Nyomhatnál magadnak egy árva lájkot!


Nem örülök a holokausztnak. Kb. A 70es évekig helyén volt minden szempontból a történet. Aztán jött egy turbógenerátor vmiért, nálunk úgy 1990-től és odáig jutottunk, hogy naponta 10x ebbe botlom. Nem is éltem akkor, d fasisták (!) vagyunk, nácikok, 3hete zsidó VK Judapesten, brüsszeli Metro újságban az alkesz EP elnök, mindennap. Mi ez? . Mi az OKA??

Válaszok:
pimepime | 2013. május 23. 21:49

Egy pöppet hitelesebb lenne a nemisvagyunkantiszemiták, ha másnap nem csúszanna ki a parlamentben egy kis auswitzozás részükről.


Mirkóczki vezérszónoki felszólalása, amivel teljességgel egyet lehet érteni.
http://www.youtube.com/watch?v..


"Shulamit Aloni interjút adott egy amerikai tévécsatornának, amelyben a riporternő feltette azt a kérdést, hogy: "az Egyesült Államokban azokat, akik felemelik a hangjukat a hivatalos izraeli politika ellen, azokat antiszemitáknak nevezik. Mi az ön véleménye erről, mint izraeli zsidónak?"
"Hát, ez egy trükk, amit mi mindig használunk (...) mikor valaki Európából kritikával illeti az izraeli politikát, akkor mi felhozzuk ellene a holokauszttagadás vádját, mikor valaki ebben az országban [az USA-ban] kritizálja Izraelt, akkor azt antiszemitizmussal vádoljuk meg (...) a mi szervezeteink az USA-ban nagyon erősek, sok pénzük és nagy hatalmuk van, többek között kezükben van a média is, és Izrael és az Egyesült Államok között rendkívül erősek a kapcsolatok, de azért itt is vannak olyan emberek, akik bírálják Izraelt, megmondják, hogy mi a jó és mi a rossz abban amit csinálunk (...) de azok a nagyhatalmú emberek, akik az izraeli politikát védik és képviselik az Egyesült Államokban, azok nem akarnak semmiféle kritikát hallani, és sajnos, az izraeli kormány vitatott cselekedeteivel nagyon könnyűvé teszi azoknak a dolgát akik bírálják a zsidó államot (...) ezért az Izraelt védelmezőknek mindig is és most is az a legegyszerűbb és legkönnyebb, hogy ha bírálókat antiszemitáknak és holokausztagadóknak nevezik, nyomban felemlegetik a zsidók szenvedéseit és ez azon nyomban igazságossá tesz mindent, még azt is, amit a palesztinok ellen csinálunk" - válaszolta Shulamit Aloni volt izraeli oktatásügyi miniszter."

http://ch-serverhosting.com/po..


nincs rogánkauszt!


nincs trafikauszt!


nincs kotmánykauszt!


nincs mutyikauszt!


nincs commentkauszt!


holoholoholoholoholoholoholoholoholoholoholoholoholoholo: elég lesz vagy kevés?


Édesanyád tényleg húsz forintért szopkod le csöveseket a Moszkva téren? Nem bántani akarom, csak kérdéseket teszek fel.


"És azt, hogy miért?"

Mert fejlődik a történettudomány és megcáfolnak korábban elfogadott adatokat.


"Mert azt már csak tudnunk kellene, hogy _mit_ tilos "tagadni"

Szerintem manapság már bármit lehet tagadni. Hisz már nem élünk a középkorban. Annakidején rendkívül veszélyes volt pld. Istent vagy az egyházat tagadni, boszorkányságért, cimborázásért az ördöggel bárki póruljárhatott.


Joga van, csak igaza nincs. Nem értem az ilyet miért kéne szankcionálni. Van egy csomó hülye aki 56-ot ellenforradalomnak hívja. És aztán miért ne tehetné? Joga van hozzá. Nekünk meg ahhoz, hogy hangosan kiröhögjük, meg elküldjük az anyjába.


egyébként Gaudi csak annyit mondott, hogy sok kritika elhangzott az emlékhely kialakításával kapcsolatban.

nem tagadott semmit.

most mégis a fidesz és az mszp verseng azért, hogy ki tud mélyebbre nyalni a mazsihisz-nak

mégis a Jobbik a legjobb választás?

Válaszok:
radical | 2013. május 23. 23:44

kárpótlást a manyupkausztért!


"A falakban a leggondosabb szakértői vizsgálat sem talált ciánnyomokat."

Dehogynem: http://www.nizkor.org/faqs/leu..


Rosszul tudod, a szocialista időkben 4 millió volt kiírva, ami viszont nem zsidókra vonatkozott, hanem politikai foglyokra. Ezt az adatot nyugati történészek már akkor se vették komolyan, 89 után meg lecserélték a táblát: http://www.nizkor.org/features..


Tényleg, a múltkor nem válaszoltál a kérdésemre: Az 5 év alatti zsidó gyerekeket is meg kell ölni? Személyesen fogod majd őket kivégezni, vagy valaki másra bízod?


Ez teljesen egyértelmű...Csak a Jobbik!!!


Ernst Zündel "történészi" hitelességéről annyit, hogy a holokauszttagadó írásai megjelentetése előtt olyan könyveket írt, amelyekben azt állította, a nácik építették a repülő csészealjakat, és egy csoportjuk, köztük Hitler, aki túlélte a háborút, az Anktartiszra, majd a Holdra költözött, és azóta is ott élnek egy titkos bázison. :DDDDD

http://en.wikipedia.org/wiki/E..


Ez az Auschwitz Krema I gázkamrájában végzett vizsgálatok eredménye, lényege, hogy Friedrich Leuchter holokauszttagadó áltudós állításaival ellentétben kimutathatók a maradványaiban a Zyklon-B nyomai.

Válaszok:
Gyurcsány Viktor | 2013. május 23. 23:55
thymian | 2013. május 24. 00:40

Csakhogy Leuchter és a már említett ufós Zündel nem ezt állította, hanem hogy hullakamra volt. És gondolkozz már, egy ruhatetvetlenítőt miért kellene egy hullaégetővel (KREMA I, ugye) egy épületbe építeni, úgy, hogy ráadásul teherszállító lifg is volt a két szint között? Ekkorát Zündelék sem hazudhattak, ezért állították, hogy hullakamra volt csak a helyiségben, ahova a természetes halállal meghaltak holttesteit vitték, de megszívták, mert kimutatták a mérges gázt a falakban.


Leuchter nem egy szaktekintély, hiába gyártott és forgalmazott kivégzőeszközöket, nem volt pl. vegyész diplomája, végzettsége szerint csillagász. Később maga is elismerte, hogy félrevezette a bíróságot a szakmájáról. http://en.wikipedia.org/wiki/F..

Gázkamrákat pedig 1924 óta használnak Amerikában, jóval Leuchter születése előtt már alkalmazták, úgyhogy nagy barom volt az, aki "az amerikai gázkamrák atyjának" hívta.

http://en.wikipedia.org/wiki/G..


Volt aki Dachauba is gázkamrát vizionált, aztán kiderült, mégsem volt. Pedig a tábla is ott van, hogy Gaskammer.

Válaszok:
Gyurcsány Viktor | 2013. május 24. 00:56

A te hülyeségedben például semmi értelme, ez tény.
De - most nem foglalkozva a holocaust kapcsán felmerülő kételyekkel és anomáliákkal - megkísérelek fényt gyújtani az agyadban egy analógiával: a délvidéki vérengzésnek (tudod, amit a szerb partizánok az ott élő magyarok ellen származásuk miatt végeztek 1944 - 45-ben) egyes források szerint 3 - 5.000, más ( a rendszerváltásig elnyomott) források szerint 30 - 40.000 halottja volt, pár hónap alatt. Van, aki valahova a két szélsőérték közé teszi az - ártatlan - áldozatok számát. Mégis, nemhogy Szerbiában, de itthon sem büntetendő egyik érték hangoztatása sem, sőt az sem, ha valamely elmebeteg azt hazudná, hogy nem voltak áldozatok.

Válaszok:
Gyurcsány Viktor | 2013. május 24. 00:50

"Nem fasiszta és nem náci."
Valamiért mégis őt kérte fel Zündel szakértőnek, hogy kimosdassa.

"Leuchter valóban talált ciánt a falakban, mégpedig a fertőtlenítő helységben. Ott ahol tényleg használtak a Zyklon B gázt, de csak ott."

Az utána következő, valódi vegyészekből álló kutatócsoport meg a Krema I-ben is. Egyébként a ruhafertőtlenítő kamrában tényleg több Zyklon-B-nyomot találtak, mert a tetvetlenítéshez a hidrogéncianid gáz nagyobb koncentrációban kell, hogy ott legyen a levegőben, mint amennyi emberek megöléséhez szükséges. A tetvetlenítő kamrák falaiban nagyon erős hidrogéncianid-nyomokat találtak (ezek a ma is látható kék foltok), a hullaégetők melletti szobákban (amelyeknek a felrobbantását "valamiért" Himmler parancsba adta) meg kevesebbet. Nem nehéz összerakni, mire használták ezeket.


"de itthon sem büntetendő egyik érték hangoztatása sem, sőt az sem, ha valamely elmebeteg azt hazudná, hogy nem voltak áldozatok."

De, büntetendő, kommunista partizánok követték el és nálunk a kommunizmus bűneinek tagadását is büntetik.

Válaszok:
maradi | 2013. május 24. 00:59

Volt ott is, csak valószínűleg emberre nem használták. http://history1900s.about.com/..

Válaszok:
thymian | 2013. május 24. 01:09

te magadnál vagy?

Válaszok:
Gyurcsány Viktor | 2013. május 24. 01:06

????

„ 1978. évi IV. törvény 269/C (2010.június 8.)
Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, büntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Válaszok:
maradi | 2013. május 24. 01:28

az viszi előre a világot, ha megkérdőjelezünk dolgokat, ahogy a relativitást is megkérdőjelezik sokan már és a fénysebességet...miért?

a holokausztot miért ne lehetne? de alapvetően nem azt kérdőjelezik meg, hogy volt e, hanem azt hogy egyre nő a számuk


Persze hogy másra, de mégis volt, aki elgázosításról számolt be.
"„A gázkamra 1944-ben lett kész. Rascherhoz hívtak, hogy vizsgáljam meg az első áldozatokat. A nyolc vagy kilenc személyből, aki a kamrában volt, három még élt és a többiek halottnak tűntek.”
Most ki dönti el, hol volt, hol nem volt, ha bárminek a vitatása büntetendő?
Számomra pont ez a tiltás teszi hiteltelenné az egészet.

Válaszok:
Gyurcsány Viktor | 2013. május 24. 01:23

https://www.facebook.com/perma..

mi mindent lehet megkérdőjelezni, ahogy saját történelmünket is


Igen, ez egy hülye gumiszabály, én sem értek vele egyet, de attól még a történelmi tények tények maradnak.

Az idézethez: egy vallomás nem elegendő bizonyíték, ezen kívül nem találtak erre utaló jeleket, így sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet, hogy kísérleteztek-e ott harci gázzal (ilyesmiről szól az idézett vallomás, nem tömeges gázosításról).

"Számomra pont ez a tiltás teszi hiteltelenné az egészet."

A tiltást csak politikusok erőltették, a történészek jellemzően elutasítják ezeket a törvényeket. Pl. a francia történészek Szabadságot a történelemnek! nevű (véletlenül sem náci) mozgalma is a holokauszt és egyéb népirtások tagadásának tiltása ellen tiltakozott. További példák: http://www.eurotopics.net/en/h..

Válaszok:
thymian | 2013. május 24. 01:54

Ezek szerint azok a balliberális újságírók, akik az elmúlt 3 év folyamán 3 - 5.000 áldozatról beszéltek, most börtönben vannak?
De, meg van határozva az a szám, aminél kevesebbet nem lehet mondani? Ezt a paragrafust is idézd már légyszi!


Idézik valamit, de persze elhatárolódom:

"A Holokauszt-vallás

A zsidó nép szereti magát a „könyv népeként" meghatározni. Ez nem is áll messze a valóságtól, tekintve, hogy a zsidó identitás kialakulásában és megőrzésében jelentős szerep jutott a „könyvnek" vagyis a Tórának (Mózes öt könyve) és persze a Talmudnak. A zsidók a szétszóratásban (Kr. u 70 - 1948) a könyv által maradtak egy nép, a vallás volt az az összetartó erő, ami a világ minden tájára szétszéledt, nyelvileg sem teljesen egységes zsidóságot megtartotta annak, ami. A jelentős részben zsidó gyökerű liberalizmus és marxizmus hatása alól azonban ők sem tudták magukat kivonni („aki másnak vermet ás..."), így a XIX. - XX. század fordulójára megjelent egy addig ismeretlen jelenség: a vallástalan zsidó. Mára a zsidóság túlnyomó többsége vagy ateista, vagy - az általuk szétzüllesztett nyugati civilizációhoz hasonlóan - igen felszínes kapcsolatot ápol ősei hitével („a maga módján vallásos"). A zsidóság esetében a vallás elvesztése még súlyosabb következményekkel járhat, mint az európai népek esetén. Rájuk már nem érvényes Széchenyi mondása, miszerint „nyelvében él a nemzet". A zsidóság a századfordulóig a vallásában élt. A judaizmus ugyanis nem csak része a zsidó kultúrának, hanem maga a zsidó kultúra, az az összekötő kapocs ami a zsidóságot nemzetté teszi. A „könyv népe" vezetőinek tehát „új könyv" után kellett néznie, hogy a zsidóság asszimilációját megállítsák, hiszen a világuralom küszöbén nagyobb blama nem is kell, mint az, hogy eltűnik maga az uralom gyakorlására „kiválasztott" nép... Olyan szekuláris vallást kellett a világzsidóság számára alkotni, amely teljesen elszakad Istentől, így az ateistáknak is „fogyasztható", ugyanakkor tudatosítja a világzsidóságban önnön különlegességét, „kiválasztottságát", de ezt nem a kinyilatkoztatásra, hanem valami másra alapozva teszi, megőrizve ezzel a zsidóság népi egységét, identitását. Ugyan a marxizmus is felfogható egyfajta valláspótlékként a zsidók számára, mégsem lett azzá, mert a zsidók mindvégig tudatában voltak annak eszköz-jellegének, éppen ebből kifolyólag sohasem hittek benne őszintén, sutba is dobták, ahogy már nem volt rá szükségük. A szintén zsidó gyökerekkel rendelkező kulturális marxizmus és a belőle kisarjadó humanizmus és politikai korrektség szintén csupán eszköz a nyugati civilizáció fölötti ellenőrzés átvételére, így egyetlen épelméjű zsidónak sem jutna eszébe hinni benne (ahogy ezt Izraelben a gyakorlatban is megcsodálhatjuk). Így a világ zsidóságát szellemileg, lelkileg egyesítő és a zsidó elit politikai céljai mögé felsorakoztató szekuláris vallás a hatvanas években megjelent Holokauszt-mítosz lett, ami jelentős üzleti és politikai felhangjai ellenére mégiscsak egy vallásnak tekinthető, mivel úgy viselkedik: vannak hittételei, szertartásai és papjai. A judaizmus helyettesítésére alkották, hogy annak lényegi tartalmát (zsidó felsőbbrendűség[kiválasztottság]-tudat) átörökítse a transzcendens Istentől elfordult zsidók lelkébe, ezzel motiválva őket a „zsidó küldetés" betöltésére. Farkas Attila Márton találó meghatározását kissé módosítva: a Holokauszt-vallás egyfajta árnyékjudaizmus. De itt az „árnyék" nem valamiféle elfojtást, elutasítást, hanem tudatos, taktikai célú háttérbe rejtést jelent.

Ahogy a klasszikus judaizmus is történelmi eseményeket ruház fel vallási tartalommal és állít kultuszának középpontjába (kivonulás, purim, a templom megtisztítása), úgy a Holokauszt vallás is egy megtörtént történelmi esemény (a zsidók munkatáborba zárása a II. világháborúban) köré szőtt legendából született. Míg a judaizmus a kereszténységet „bálványimádása", illetve az övétől gyökeresen eltérő istenképe, megváltástana miatt gyűlölte, addig a Holokauszt-vallás a II. világháború zsidó áldozatainak számának manipulálásával s halálukért a keresztény civilizáció egyetemleges felelőssé tételével a teológiai ellentétet morális ellentétté változtatta. A zömében ateista zsidónak tökmindegy, hogy Mózesben nem hisz vagy Krisztusban, viszont amint a kereszténység vallásból egy őt fizikai létében fenyegető, népét irtó politikai közösséggé válik, máris jobban utálja és harcol ellene, mint a siratófalat szorgalmasan fejelgető öregapja. Így már nem kell hosszas teológiai és filozófiai eszmefuttatásokkal győzködni a gyalogzsidót, hogy miért is tévtan a kereszténység (ami valószínűleg nem is igazán érdekli), azt egyszerűen a tömeggyilkossággal, a Holokauszttal azonosítja. Ördögi logika, de hatékony.

A Holokauszt-"teológia" (helyesebb talán judeológiának nevezni, hisz tárgya nem az Isten, hanem a zsidó) Norman G. Finkelstein amerikai politológus szerint két központi dogmára épül, amelyek összefüggésbe hozhatók a judaizmus és a cionizmus fontos elemeivel - mint láttuk, nem véletlenül, hiszen azok továbbélését szolgálják.

A Holokauszt egyediségének dogmája kimondja, hogy a Holokauszt egyszeri és megismételhetetlen, „a történelmen kívül, sőt, talán inkább felette lebeg" (Elie Wiesel), mással össze nem hasonlítható. Mivel a német munkatáborokban (polkorrekt nyelven: „halálgyárakban") zsidók szenvedtek és nem mások (ha mások is, azok „nem úgy"), ezért szenvedésük egyedi, leírhatatlan és mással össze nem vethető. A szenvedésük azért különleges, mert ők szenvedtek. Ez az eszmefuttatás logikusan csak a zsidók felsőbbrendűségének - magában a tanban kimondottan nem szereplő - belátásához vezetheti a „hívőt". Finkelstein a „Holokauszt-ipar" című könyvében idézi Ismar Schorsch-t, a Zsidó Hittudományi Intézet elnökét, aki szerint a Holokauszt egyediségének dogmája „a zsidó kiválasztottság undorító szekuláris verziója". Emellett a zsidók által a világban elkövetett bármilyen embertelenséggel szemben immúnissá teszi a benne hívő zsidót, ha esetleg valami lelkiismeretféle megmozdulna benne.

A Holokauszt irracionalitásának dogmája a Holokauszt ok- és előzménynélküliségét, megmagyarázhatatlanságát tanítja. A Holokausztnak eszerint nincs oka, racionális magyarázata, csak és kizárólag a keresztények évezredes irracionális zsidógyűlölete felelős érte. Természetesen a keresztények „irracionális zsidógyűlölete" is teljesen önmagától való, arra a zsidók semmilyen formában nem szolgáltattak okot. Egyedüli és kizárólagos oka a keresztény népek (gojim) alacsonyabbrendűsége és az ebből eredő frusztráltsága, amely a jobb, okosabb, erkölcsileg magasabb szinten álló és ezért sikeresebb zsidóság elleni mérhetetlen irigységben öltött testet. „Kétezer éve... bennünket mindig fenyegettek.." - szipog Elie Wiesel, a Holokauszt pápája - „Miért? Minden ok nélkül."

Természetesen a Holokauszt-vallásnak is megvannak a maga „levitái", akik a hit terjesztésében és a kultusz fenntartásában játszanak fontos szerepet. Ezek a hivatásos Holokauszt-túlélők (akiknek száma csodás módon az idő előrehaladtával nemhogy fogyna, de szaporodik), élükön Elie Wiesel béke Nobel-díjas „Holokauszt-pápával", fősodratú történészek, és a világszerte működő Holo-disneylandek lelkes munkatársai és természetesen a különböző zsidó szervezetek. Ők működtetik a kultuszt, teszik jelenvalóvá „Auschwitz misztériumát". A kultusz a Holokauszt-megemlékezések és konferenciák, előadások végtelen sorából áll, ahol a „leviták" felidézik a keresztények szörnyű bűnösségét, bestialitását és a lappangó antiszemitizmustól való kollektív rettegésben egyesülnek a világzsidóság többi tagjával. A rituális rettegés tehát a kultusz fontos eleme, amit szorgalmasan gyakorolnak is. A szertartásokon részt vevő „keresztények" pedig megvallják bűneiket, leróják a leróni valókat és szertartásosan elhatárolódnak mindentől, ami a zsidóság érdekeit (elnézést, akarom mondani: érzékenységét) sérti, akár saját maguktól is.

Hajdan a diaszpóra zsidóságát „a könyv" tette egy néppé. A modern zsidóságot a közös rettegés. A Holokauszt-vallás úgy képes megőrizni és erősíteni a judaizmus visszaszorulása miatt válságba jutott zsidó identitás-tudatot, hogy közben a valóságosan (éppen a zsidóság által) elnyomott többség együttérzését is felkelti, így az esetleges ellenállás előzetes pszichikai leszerelését is kiválóan szolgálja. „Valójában az identitás politika és a Holokauszt nem azért olyan népszerű az amerikai zsidók körében, mert ők is áldozatok, hanem azért, mert nem azok." - jegyzi meg csípősen a Holokauszt-ipar szerzője. Tekinthetjük ezt a Stockholm-szindrómaként ismert jelenség (amikor a túsz szimpátiát kezd érezni fogvatartója iránt) össztársadalmi méretekben történő mesterséges előidézésének, egyfajta lelki terrornak is. A cél, hogy a világ nemzetei ne csak meghajoljanak a zsidó igában, hanem szeressék is azt, s az „elhatárolódom" varázsige mantra szerű ismételgetésével vessék ki maguk közül azt, aki e szeretetben nem hajlandó osztozni. „Mi nem elégszünk meg a negatív engedelmességgel, még a legnyomorultabb megalázkodással sem. Ha végül is megadod magad nekünk, annak saját szabad akaratodból kell történnie. Mi nem azért pusztítjuk el az eretneket, mert ellenáll nekünk; amíg ellenáll, soha nem pusztítjuk el. Mi megtérítjük, hatalmunkba kerítjük a lelke legbensejét, újjáalakítjuk. Kiégetünk belőle minden rosszat és minden képzelődést; a magunk oldalára állítjuk, nem látszatra, hanem őszintén, szívvel-lélekkel." - világosítja fel az éppen kínpadon nyújtózó Winstont tárgyilagosan O'Brien Orwell 1984 című regényében."

http://kitartas.mozgalom.org/p..


Az a különbség, hogy nem szovjet fennhatóság alatt volt és nem lehetett hamisítani. Minden ún. megsemmisítő tábor a szovjetek által megszállt területen volt. Nem furcsa?

Válaszok:
Gyurcsány Viktor | 2013. május 24. 02:01

Ez csak spekuláció, bizonyítani is kéne, hogy hamisítás történt, illetve megcáfolni, amiket fent írtam. Meg Himmler pozeni beszédét, a gázkamrák felrobbantására adott parancsot stb. stb.

Válaszok:
thymian | 2013. május 24. 02:54

Hogy lehet valamit bizonyítani, ami büntetendő, ha bizonyítja?
Róka fogta csuka, csuka fogta róka.

Válaszok:
Gyurcsány Viktor | 2013. május 24. 07:29

innen Ciprusról meglehetősen komikus dolognak tünik ez a folyamato otthoni állóháboru a zsidrákok és nemzetiek között. Ciprus pár méterre van Izraeltől, de itt talán ötven kipát ,ha össze tudnék számolni.Ugy tünik,hogy őket azok az országok érdeklik ,ahol lehet a szart keverni...DDDDDD


meghagyom neked haver, koncessziót válthatsz ki rá Debrecenben a baromfisoktól.....LOL


Bazmeg, okoskodsz itt a holokausztról, miközben alapvető dokumentumokat nem ismersz! Ez az egyik leghíresebb dokumentum erről az eseményről, az ismerete nélkül vitatkoznod kb. olyan, mint ha az I. világháborúról akarnál úgy vitatkozni, hogy nem ismered a trianoni békeszerződés tartalmát.

Részletek a beszédből magyarul+ hangfelvétel németül: http://konfliktuskutato.hu/ind..:12-mi-legyen-a-nkkel-es-a-gyerekekkel&catid=22

teljes szöveg angolul: http://www.nizkor.org/hweb/peo..


Tóni nem lehetsz ilyenb tahó,tudod mindenki maga dönti el hogy mit hisz,mit nem,tehát nem lehet pqarancsba adni senkinek sem.Persze ti most megjátszátok a náci ellenességet,mert szorul a hurok a nyakatokon,de nem feledjük hogy minden tettetek,cselekedetetek a komcsaik,a nácik eszköztárából származik.Tehát kár megjátszanotok magatokat,mert hitet tettetek a lovastengerész,a dobozos ember ideológiája mellett,ezt sem felejtjük el nektek!


A világ országainak 99%-ában nem büntethető a holokauszttagadás. Ezek közül bármelyikben publikálhatod az eredményeidet: http://rationalwiki.org/wiki/L..

Válaszok:
thymian | 2013. május 24. 10:22

Én már a maceszgombócnál megértettem,hogy ebből a menüből egy darabig elég volt.....DDDDDD


Ismered a kanadai jogrendszert? Attól, hogy ez nálunk így van, ott nem biztos, hogy ez a rendszer.

Amúgy meg: "Zündel's Samisdat Publications published his findings as The Leuchter Report: An Engineering Report on the Alleged Execution Chambers at Auschwitz, Birkenau, and Majdanek Poland (published in England as Auschwitz: The End of the Line: The Leuchter Report - The First Forensic Examination of Auschwitz) which the court accepted only as evidentiary display and not as direct evidence"


Szabályos vallási kultuszt csináltak belőle, dogmákkal. búcsújáró kegyhelyekkel, tabukkal, tiltásokkal, kiátkozásokkal, autodafékkal. A holokultusz azon zsidó emberek halálval él vissza, akiket mindannyian megsiratunk. Mérhetetlen aljasság! És persze ez a mostani újabb műfelháborodás csupán azért kell, hogy ezzel harapófogóba szorítsák a kormányt és a kormánypártokat (és vele nem mellesleg az egész magyarságot!): vagy feltétel nélkül minden elvárásnak eleget tesz (persze sohasem lesz, nem lehet elég!), minden iskolásgyereket elutaztat a kultuszhelyekre, érzelmileg terrorizálva őket megakadályozandó a szabad és független gondolkodás és véleménykialakítás kialakulásának lehetőségét is, vagy ha nem tesznek meg mindent és még tízszer annyit (jövőre "holokauszt _emlékév_"!), akkor nácikok vagyunk mi is, a kormányunk is. Nagyon ki van ez találva. :((

Válaszok:
Arma Gedeon | 2013. május 24. 09:51

Én, mint "vegytiszta" liberális azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy nem lehetnek olyan dolgok, amiket nem lehet tagadni.
Pontosan annyi sajnálattal gondolok a holokauszt áldozataira , mint az összes többi népírtás áldozatára.
Ezzel együtt az a véleményem, hogy a gondolat és szólás szabadságát csorbítani nem szabad.


Már kérdeztem, te hogy keveredtél cionistákkal egy blogba?


Abból kiindulva, hogy mekkora tekintélye lett a Szovjetuniónak a kötelező orosznyelvtanulástól, a kötelező ausvici zarándoklat ilyen kontraproduktív tudatformáló hatása is garantált. Ennek alapján az előterjesztőket akát álcázott ellenálló ügynököknek is feltételezhetnénk, ha nem lenne esélyesebb a szolgalelkűség és az agyatlanság, mint magyarázat...


Érdekes módon azokat a zsidókat irtották ki főleg, akik nemigen voltak vevők a cionizmusra, vagy nem vették volna hasznukat a Cionban. Ez kirajzolja a "kinek használt" elve alapján, hogy akkor vajon a MÁV-e a Holó megszervezése mögötti főgonosz tényező, vagy más...


Te beteg vagy???
Mit kérdőjelezel meg?
Az a pár millió ember....elpárolgott??...sosem voltak?...elvitték Őket az UFOk???
UramIsten......tényleg ennyi hibbant van????


Ökör!/Anyád miért nem nyelt le,tahó!/


Hehehe, főleg európai jóléti államokban, az ún. fejlett "demokráciákban". Ez azért sokat elmond. :D
Már Ausztráliát is megszálltátok?


Röhejes. Normál, max. 1 m széles ajtókon hurcolták volna be a hullák tömegeit, ami max. egy-egy tepsiben tolt hullának volt elegendő. A hullakamrának épített kb. 7 m széles és nagyon hosszú helyiség helyett, mivel szándékosan akartak embert irtani, a precíz németek még véletlenül sem egy széles, nagy alapterületű helyiséget építettek az elgázosításhoz. Komolyan mondom, hülyének néznek mindenkit. Ja, és hol van a hermetikusan záródó ajtó, ami pl Dachauban látható?



Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó