Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Az Európai Bizottság szerint összeegyeztethető az uniós versenyjoggal az a mintegy 100 millió eurónak megfelelő hitel, amelyet a lengyel kormány nyújtott a LOT lengyel állami légitársaságnak, hogy a cég fizetőképes maradhasson – tudatta szerdán a brüsszeli testület.
A bizottság szerint az intézkedés mind időben, mind mértékében megfelelően korlátozott, ez ugyanis az egyik feltétele annak, hogy a bizottság jóváhagyja egy vállalat támogatását, vagy akár megmentését közpénzből. A másik feltétel, hogy az adott ország hatóságainak a támogatás folyósítását követő fél éven belül be kell mutatniuk a bizottságnak a vállalat átalakítására vonatkozó terveket annak érdekében, hogy a cég hosszú távon, állami segítség nélkül is fenntarthatóan életképes tudjon maradni. Erre Lengyelországnak június 20-ig van ideje, amit Varsó vállalt is – tudatta a bizottság.
A testület azt is világossá teszi, hogy egyelőre csak ideiglenesen hagyta jóvá a LOT-nak nyújtott állami támogatást, végleges álláspontját majd annak függvényében alakítja ki, hogy megfelelőnek ítéli-e meg a lengyel légitársaság átalakítására vonatkozó terveket. A LOT 47 repülőgépből álló flottát üzemeltet, és 2200 embernek ad munkát. Az elmúlt években pedig pénzügyi nehézségekkel küzdött, miután 2008 óta veszteséges. A cégnek azt követően támadtak likviditási problémái, hogy rendelkezésre álló forrásai kimerültek, értékesíthető vagyonát pedig már eladta.