Az van ugyanis, hogy ennyire látszunk Brüsszelből.
Még az európai ügyekkel foglalkozó szakújságírók egy része is csak ennyit lát, ennyit fog fel belőlünk, nem beszélve a szélesebb tömegekről. És a többes szám első személy alatt nem is a magyar belpolitikát vagy a magyarságot értem, hanem mondjuk az egész Kárpát-medencét, sőt, magát Kelet-Európát. Ilyen távolságból sokaknak ennyire számít, hogy nem belmagyar széljobbosokról, hanem külhoni magyar hagyományőrzőkről van szó. Nem kisebbségek ellen uszító acsarkodókról, hanem egy kisebbségről van szó, akikre acsarkodva uszítanak odaát (és néha idehaza). Nem mások önazonosságát és hagyományait kikezdő provókról, hanem önazonosságukat és hagyományaikat felvállaló bátor fiatalokról.
Még egyszer, nem valami gonosz háttérhatalom mesterkedése a fenti kép+képalá kombó, csak egy figyelmetlenségből, az igazi érdeklődés hiányából fakadó sajtóhibáról van szó. De ne higgyük, hogy a nagyvilág iránt legalább érdeklődő európai csevegő osztály nagy részét nem pont ugyanilyen szinten érdeklik a térségünk összetett problémái, traumái, ideái, kacifántos történelmi összefüggései (és szétszakítottságai).
Valami furcsa jelmezben idegen zászlókat lobogtatnak különös figurák, valahol a virtuálisan, a nyugati agyakban még létező Vasfüggöny és Oroszország között, Európa zűrösebbik felén.
Történhet arrafelé bárhol. Ezek ilyenek. Észtek és lettek, lengyelek és litvánok, szlovákok és magyarok, románok és moldávok, bolgárok és törökök, szerbek és albánok, görögök és macedónok... Csak bonyolítják a globális, nemzetekfelettiségre berendezkedő geopolitikai terepasztalt, és hol itt, hol ott bújnak ki a Mérce alól, történelmi sérelmekre, lezáratlan ügyekre, privát kis igazságokra hivatkozva.