Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Képviselőket kérdezett az Index arról, hordanak-e órát, illetve táskát, és ha igen, akkor milyet.
Rogán Antal nem mutatta meg elhíresült óráját, az interneten terjedő képet Bajnai Gordon negatívkampányának tartja, amely szerinte azért indult, mert Bajnai nem támogatja a rezsicsökkentést. Mint a Fidesz képviselője fogalmazott: kénytelen lesz polgári perhez folyamadni, mert a róla terjedő képen hamisan volt feltüntetteve, hogy járt már Nizzában.
Az Index által megkérdezett más képviselők nem zárkóztak el, akinek volt órája, az meg is mutatta, Hiller István még abba is beavatta a nézőket, hogy milyen szempontok alapján választotta ki óráját, és azt mennyiért vette meg.
