Önmagát valamire is tartó publicista nem áll neki a trash-kultúrát (?) ócsárolni: nem feketepákózik, nem kiszeltündézik, nem elemzi, mivel masszírozták a nézők agyát az Éjjel-Nappal Budapest legutóbbi adásában. Jóérzésű polgár nem jelöl ki magának efféle ellenfeleket, mert még a végén azt kell gondolja, hogy maga is csak ezen az alacsony színvonalon ismeri ki magát.
A Gyurcsány Ferencről és 2006 őszéről most készült, Elment az öszöd című filmről mégis beszélni kell, mert igazi mélypont. Ilyen az, amikor egyre mélyebbre süllyedünk a mocsokban, és a végén már leginkább csak a saját magunk által életre keltett démonokkal küzdünk, nem ismerve fel, hogy hová is jutottunk. Ez akkor is így van, ha önmagunk folyamatos alulmúlására kitűnő példa Gyurcsány Ferenc és az ő pályája. Ahogy Pintér Bence írta még januárban, a volt miniszterelnök a hazai trash-kultúra része, akinek minden második megnyilvánulása mutatja, milyen az, amikor valaki csak nem veszi észre magát és azt, hogy hova süllyedt néhány év leforgása alatt. Gyurcsánynak komoly felelőssége van a hazai közbeszéd alacsony nívóra szorításáért és a sérelempolitika folyamatos életben tartásáért.
Így, mondhatnánk cinikusan, Gyurcsány csak azt kapja, amit megérdemel: másfél órás filmben pocskondiázzák a legalpáribb módon, játsszák el, milyen lenne, ha börtönbe kerülne, mit mondana az utolsó szó jogán a bíróságon. Az ügynökök a paradicsomba mennek című trash-filmjével bemutatkozó Dézsy Zoltán most arra az elképesztő bravúrra készül, hogy gyurcsányságban múlja felül Gyurcsányt.
Az előzetest, a rövid összefoglalót és az egyes jelenetek forgatókönyveit (részletek ittolvashatóak) megtekintve az embernek az az érzése támad, hogy ilyen a valóságban nem fordulhat elő. Hogy igazából senki nem írhatja meg egy film szövegkönyvét részeg jobbikosok nagy röhögések között előadott szerepjátékára alapozva, a legendás Egy LMP-s képzeletbeli naplója sorozat színvonalán, valamint senki nem készíthet egész estés mozifilmet a Tutiblog viccesnek szánt képeinek és cikkeinek a szellemében. Mert itt ebben lesz részünk, még a zs-kategóriát is nagyon nehéz lenne a filmnek kiosztani, amiben ritka undorító és látványos módon próbálják szájba rágni mondanivalójukat. A szövegek ritka szellemtelenek, ilyeneket tizenéves gyerekek szoktak viccesnek tartani, amikor az erdei iskolában paródiavideót készítenek a Harry Potter-ről – itt felnőtt emberek, ráadásul ismert színészek járulnak hozzá az élményhez.
„Csendet, vagy kiüríttetem a termet! Ha még egyszer politizál, azt szankcionálni fogom!” – csattan fel egy ponton a bírónő; később Gyurcsány így szól: „az utolsó szó jogán leleplezem ezt aljas eljárást. Ne féltsen, a demokratikus erők szolidaritása kiszabadít börtönömből. Klárának, Piroskának és a családnak üzenem, hogy szeretem őket. És: no pasaran.” Dézsyék szándékaik szerint nem paródiát, hanem abszurd drámát igyekeztek készíteni. Mégis inkább az előbbi sikerült, ahol nem a kritizált fél szatirikus ábrázolását láthatjuk valójában, hanem a kritizálóét. Paranoiák, démonok és ellenségképek keverednek, megspékelve mindezt rendkívül erőltetett és szánalmas párbeszédekkel, modoros ripacskodással és primitív beállításokkal. Dézsyék produkcióját látván az ember nem tehet mást, minthogy elképedve tiltakozik ez ellen az ízléstelen, szellemtelen és bunkó politikai hullagyalázás ellen. Bármennyire rossz véleménnyel legyünk is Gyurcsány tevékenységéről, ilyesfajta undorító élcelődést ő sem érdemel.