Nem mondjuk nőknek, hogy szép vagy?

Nem gondoltuk volna, hogy épp a legprogresszívebb progresszívek mennek neki a progresszívek reménységének, Barack Obamának, de az amerikai elnök így járt az elmúlt napokban. Obama ugyanis bocsánatot kényszerült kérni azért, mert szépnek nevezett egy amerikai főügyésznőt, Kamala Harrist, s ezt a gyalázatot nem hagyhatták annyiban a tengerentúli ország feministái. Múlt hét csütörtökön Barack Obama egy demokratákat segítő pénzforrásgyűjtő, fundraising eseményen Kaliforniában úgy konferálta fel Kamala Harrist: „Ő brilliáns, elkötelezett, kemény, és pontosan olyan, amilyennek a jog adminisztratív területén lennie kell...”, majd hozzátette: „És éppenséggel eddig ő az ország legjobban kinéző főügyésze”. A közönség nevetésére hozzátette: „It’s true! C’mon”.

Mint kiderült, Obama és az ügyésznő egyébként régi jó barátok, Harris régóta Obama támogatója volt. A jamikai származású apától és Indiából származó anyától született Kamala Harris klasszikus jogi karriert futott be eddig San Franciscóban. A közismerten liberális Kalifornia legliberálisabb városában Harris világos baloldali-liberális ihletésű jogpolitikát és programokat képvisel, és nyíltan kötődik a demokratákhoz is.

Obama Harris-szel kapcsolatos megjegyzései tehát láthatóan egy demokraták szűk köre előtt, régi ismerősök közötti ártalmatlan bókok akartak lenni, az elnök egyszerűen okosnak, tiszteletreméltónak, felkészültnek – és csinosnak tartja Harrist. So fucking what? Egyes feminista véleményvezérek viszont nekiestek Obamának, szexizmussal és az összes többi ilyenkor előkerülő gender téma megsértésével vádolva az elnököt. Az androgünitásnak, a férfi és női szerepek elmosásának, az aszexualitásnak, a végletekig vezérelt politikai korrektségnek a prófétái teljes vértezetükkel követelték, hogy az amerikai elnök kérjen bocsánatot a Harris-t ért sértő kijelentéseiért.

Idéznénk is tőlük, de az az igazság, egy magyar feminista mikroblogger, dézsa sokkal jobban összefoglalta álláspontjukat, így hallgattassék meg a másik fél is, álljon itt gondolatfüzére kommentár nélkül:

„amúgy a jóindulatú szexizmus kicsit tényleg komplikált, nehezen megérthető, és ezt a mellékelt ábra is gyönyörűen mutatja. a jóindulatú szexizmust emberek nagyon sokszor szokták kedvesnek szánt gesztusokként meg udvariasságként meg lovagiasságként dekódolni. ettől még ugyanaz a funkciója, mint az ellenséges szexizmusnak: a nőket a számukra előírt keretek között tartani, és emlékeztetni arra, hogy mi a szerepük, mi a feladatuk. a nők egyik legfontosabb szerepe a patriarchális társadalmakban az, hogy mások szemében dekoratívként, passzív tárgyakként tűnjenek fel, röviden, hogy legyenek szépek, és legyenek elsősorban ezzel elfoglalva. a könnyebben felismerhető ellenséges szexizmus lényege, hogy ha nő létedre nem felelsz meg eléggé a nőkkel szemben támasztott elvárásoknak, akkor ezért meg fognak büntetni, a büntetés legkeményebb eszköze nyilvánvalóan az ellened irányuló erőszak lesz. a büntetés szóbeli eszköze lehet (abban az esetben, ha karriered van) pl. az, hogy »törtető ribanc«-nak neveznek, esetleg szemedre vetik, hogy »túl férfias a külsőd”, netán azt, hogy »annyira sokat dolgozol, hogy nincs is időd sminkelni«, vagy akármi más ilyesmit.  ehhez képest a jóindulatú szexizmus eszköze a jutalmazás – megdicsérnek, amiért sikerült megfelelned az előírt sémának. »milyen jól nézel ma ki«, »te vagy a vállalat legcsinosabb építőmérnöke« stb. a következmény, legalábbis egy tekintetben, mindkétféle szexizmus esetében egyezik: emlékeztetnek rá, hogy te elsősorban nő vagy, és csak másodsorban minden más (pl. szakember), illetve megerősítenek abban az elképzelésedben, hogy jobban teszed, ha »nőiesesen« viselkedsz, lehetőleg azokban a szituációkban is, amiknek az égegyadta világon semmi köze nincs a nőiségedhez. munkahelyi környezetben semmi keresnivalója nincs – pontosabban ott sincs semmi keresnivalója – a szexista megnyilvánulásoknak. a nőknek nem arra van szükségük, hogy ajtókat nyitogassanak meg bókoljanak nekik, hanem arra, hogy egyenrangú félként kezeljék őket.”

Mivel sem Zsigmond, sem Péterfy nem feminista, ezért – miután okos, tiszteletreméltó, felkészült és csinos nőink is csak a fejüket fogták az Obama-bocsánatkérés miatt – mi úgy véljük: a világ legprofibb think tankjai és kommunikációs szakemberei által csiszolt, formatervezett, áramvonalasan sima modorú Obama-imázs alól végre előbukkant az ember. A férfi, ha tetszik. Persze voltak már más alkalmak is, apró gegek, kiszólások, megjegyzések, tettek, amik még a demokratákkal vagy a nemzetközi baloldallal nem szimpatizálók körét is megnyugtatták, hogy Obama minden kommunikációs gépezetnek való megfelelés ellenére, a világ egyik legfelelősebb hivatalában is alapvetően normális figura maradt. Ez azért megnyugtató, kövérkés koreai rockabilly-frizurás diktátorokkal, dél-amerikai és afrikai hadurakkal, rezzenéstelen arcú távol-keleti párttitkárokkal és az Európa gyökereitől elszakított, kilúgozott eurokratákkal terhelt világunkban.

Dédapáink még sorra emelgették keménykalapjaikat a szembejövő ismeretlen korzózó hölgyeknek. Amint a bók bűnné válik, megszületik az embertelenül szép új világ, az 1984 szexbűnökkel terhelt atmoszférája, amikor a természetes emberi érzések, sőt, ösztönök felbukkanására gondolatstoppal kell reagálni. Nem kérünk belőle. Nem kérünk az elfojtókból. Kamala Harris szerintünk is okos, tiszteletreméltó, felkészült – és csinos. It’s true! C’mon. És nem kérünk ezért bocsánatot.

Biztatunk mindenkit: mondjuk csak továbbra is a nőknek, hogy szép vagy!