Magyar álhírterjesztéssel vádolta Kocsist – csattanós választ adott a frakcióvezető
„Akiket felzaklatott az a téves hír, hogy szír volt az elkövető, és megnyugodtak, amikor kiderült, hogy szaúdi, azoktól elnézést kérek!” – írta a frakcióvezető.
A Fidesz 25 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek pénteken a párt budapesti, Lendvay utcai székházában az alapítók, akik megállapították: a szövetség alapértékei nem változtak.
Az alapítók pénteken a párt Lendvay utcai székházában emlékeztek a megalakulásra, és megállapították, hogy a szövetség alapértékei nem változtak – tudta meg az MTI. Az összegyűltek megemlékeztek a 25 év legemlékezetesebb eseményeiről, így az alapításról is. A 37 egyetemista és főiskolása által – a Bibó István Szakkollégiumban – megalapított szervezet még az első évben megtartotta első kongresszusát, melyen a felső korhatárt 35 évben határozták meg. Később, 1993-ban – a párt debreceni kongresszusán – ezt eltörölték. A párt neve 1995-ben Fidesz – Magyar Polgári Pártra változott, majd 2003-ban Fidesz – Magyar Polgári Szövetség lett.
Bár sok dolog változott meg az idők során, de a pénteki találkozón megerősítették, hogy a szövetség legfőbb céljai, alapértékei nem: ma is a munka, a család, az otthon és a nemzet áll a Fidesz értékrendjének középpontjában. A mozgalom alapításkori céljai elmondásuk szerint „mindvégig meghatározták, és ma is meghatározzák a Fidesz politikáját”. Azt a pillanatot is felidézték – folytatódik a közlemény –, amikor már kormányzati tapasztalattal a háta mögött a Fidesz 2003-ban szövetséggé alakult, és megindult a néppárttá válás útján.
Tavaly, a Fidesz 24. születésnapján a Bibó István Szakkollégium épületében Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy a Fidesz legalapvetőbb értékei semmit sem változtak az eltelt 24 évben, hiszen az alapító tagok 1988-ban is szabadságban, demokráciában szerettek volna élni.