Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a program valójában már akkor megbukott, amikor nem találtak rá kivitelezőt, aztán amikor bevallották, hogy nem korszerű, energiatakarékos, hanem a minimumkövetelménynek épphogy megfelelő C kategóriás házakat építenek, végül amikor kiderült, hogy négyzetméterenként több mint ötszázezer forintba kerülnek az ingatlanok.
Az MSZP-s politikus hozzátette: végül az is kiderült, hogy alig húsz család költözhet be „a mindentől elzárt, megközelíthetetlen, szegregált környezetben” létesülő „szocgettóba”, ezért most újraszabják a pályázati feltételeket. Megjegyezte, hogy a beköltözők még a rezsicsökkentés hatásait sem érzik majd, mivel a lakóparkba nem vezetik be a gázt, az ott élők fával vagy szénnel fűthetnek.