Kitől fél Orbán Viktor?

2013. március 26. 08:54

Ara-Kovács Attila
Magyar Narancs

1989 volt Orbán első árulása, amit aztán sorozatban követett a többi.

„1989 volt Orbán első árulása, amit aztán sorozatban követett a többi. Elsőként – mint már említettem – szövetségesét, a magyar liberális pártot árulta el, majd a rendszerváltás után három évvel saját addigi választóit is, radikális liberálisból elvakult nacionalistává átalakítva az általa alapított pártot, a Fideszt. A magyar polgár számára lassan kirajzolódott a mindent a hatalomnak alárendelő erőszakos szervezet, amely ha kormányon van, akkor populista politikai adalékanyagokkal igyekszik elterelni a közfigyelmet korrupciós ügyeiről, ha pedig ellenzékben, akkor neonáci szövetségeseit küldi az utcára, terrorizálva a települések lakosságát, hogy aztán a közbiztonság gyengülése miatt a kormány azonnali távozását követelje.

Orbán saját pártján kísérletezte ki először, milyen - és eléggé hatékony-e - egy tekintélyuralmon alapuló szervezet. A jelek szerint megfelelőnek tartotta a végeredményt, mert most az egész országot e minta alapján alakítja át.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/50053