Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Bajnai: Legyen fülke-szabadságharc jövőre!

2013. március 24. 11:22

A szabadságunkért, a hazáért, a haladásért, a szolidaritásért és európaiságunkért fogunk küzdeni 2014-ben, mondta salgótarjáni fórumán Bajnai Gordon. A volt kormányfő szerint fülkeforradalom már volt, jövőre legyen fülke-szabadságharc.

2013. március 24. 11:22

Bajnai Gordon azt mondta: a legutóbbi alkotmánymódosítás után, amellyel felszámolták a jogbiztonságot Magyarországon, folytatnunk kell a szabadságharcot, de akik ellen folytatnunk kell, nem Brüsszelben vannak, hanem most kormányon.

Hangsúlyozta azt is, hogy nem elég a kártékony, csak a saját, szűk érdekét gyarapító rezsim leváltása, itt a normális országot akarók nagyon sokszínű közösségét, választói koalícióját kell létrehoznunk azzal a valójában nagyon pici kisebbséggel szemben, amelyik erős manipulációval megpróbálja a hatalmat megtartani, és Magyarországra ráerőltetni azt a polipot, amely az országot uralja, fogalmazott a politikus.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 343 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2013. március 25. 08:29
Ha ezeknek a pöcsöknek csak ennyire telik, Orbánnak 3/2-e lesz '14-ben
Válasz erre
0
0
ElQurMinator
2013. március 25. 06:20
Lesz fülkeforradalom jövőre is Gordon. Ebben biztos lehetsz. Azért lesz, hogy még véletlenül se jöhessetek vissza.
Válasz erre
2
1
wandakutya
2013. március 24. 23:35
"A volt kormányfő szerint fülkeforradalom már volt, jövőre legyen fülke-szabadságharc." A forradalom lehet gyors, radikális változás. A szabadságharc hosszadalmas, időigényes folyamat. Most akkor meddig kell nekem jövőre a szavazófülkében lennem, Gordonka???? Vigyek magammal több napi hideg élelmet? Vagy csak nem tudsz magyarul, már megint? :)))
Válasz erre
0
0
Magyargyerek 2.0
2013. március 24. 21:24
Nagyon hamisan és gyengén szól ez a gordonka.. Akárhogy is hangolják a háttérből a legagyafúrtabb mesterek
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!