A tanács tagszervezetei – leginkább érintettekként úgy érezték –, nem hagyhatják ezt szó nélkül. A levélben többek között azt kérték a szenátortól, hogy Tom Lantos példáját követve vegye védelmébe a kisebbségben élő nemzeti közösségeket – tette hozzá. Az EP-képviselő elmondta, a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek védelméről szóló európai polgári kezdeményezés szövegtervezetét benyújtották előzetes véleményezésre az Európai Bizottság illetékes főosztályának. Amennyiben a tervezetet jóváhagyják, elindulhat az aláírásgyűjtés, amelynek sikere esetén az Európai Parlament jogszabályt alkot az ügyben.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kiemelte, a KMAT tagszervezetei zárónyilatkozatukban határozottan kiálltak amellett, hogy a romániai régió-átszervezés során – a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelően – vegyék figyelembe a helyi közösségek akaratát. Ha ez így lesz, nem történhet meg, hogy Székelyföld egy olyan mesterségesen kialakított régió részévé válik, ahol a magyarok aránya csupán 30 százalék lenne.