Magyar konzi vs. Fidesz

„A konzervatív nem ajnározza rutinszerűen a nemzetét (és főleg nem ajnározza azért, hogy megvezethesse). A hazaszeretete patrióta, ha kell kritikus, és nem etnikai-nacionalista-pogány (az előzőekből következően), nem kirekesztő, bár nem is lelkesen befogadó. Megbirkózik Kossuth népszerűségével, de a hőse Széchenyi és Deák. A jogállam híve a politikai érzelmek kontrollja és kiszámíthatóság érdekében. Nem tekint ellenségének senkit, mert az már egy bizonyos adag aljasságot és lecsúszást feltételez. A jogok mellé rendeli a kötelességeket, de megveti a rendőrállamot és a bürokráciát. Általában amellett van, hogy a maga szintjén mindenki éljen értékteremtő életet, szervezze meg a maga kis köreit, és – bár sok illúziója nem fűződik hozzá – művelje a kertjeit.

Fidesz? A Fidesz egy radikális rablópárt (avant garde a szatócsboltban), ezért etatista és megosztó, és újabban  úgy gondolja, hogy az ideológiai élményfürdőjét is maga mögött hagyhatja, mert annyira megszilárdította már az államát..., amelyet a kedvezményezetti (járadékos) rendszerén túl (vagy inkább innen) a hazai polgárság körültekintésének, önbecsülésének és választási lehetőségeinek hiánya, a dzsentroid politikai reflexek, a jelképekben élő nacionalizmus, a műveletlenség, a nemtörődömség és a félelem éltet. A konzervativizmushoz, de még a jobboldalhoz sincs semmi köze a véletlen és spin doktorai összejátszásán kívül. Itt igazat adok Hoffmann Rózsának. Vajon milyen lehetett az elmúlt évtizedek oktatási rendszere, amelyik érintetlenül hagyta azt az atavisztikus politikai kultúrát, amelyen felnőhetett egy ilyen politikai alakulat. A jobboldalnak ideje gondolkodásba és önkritikába kezdeni, már ha persze ad magára valamit, és nem akarja nagyon rossz társaságban leélni a maradék életét.”