„A rezsicsökkentés egy szent tehén” – Nagy Attila Tibor szerint ezen múlhat Magyar Péter sikere
Az elemző az Indexnek nyilatkozott.
Nemcsak az alapvető élelmiszerek, hanem a közüzemi díjak áfáját is öt százalékra csökkentené az MSZP, a szocialisták erről szóló törvényjavaslatukat jövő héten terjesztik a parlament elé.
Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes keddi sajtótájékoztatóján elmondta: ez a kormány által végrehajtott tízszázalékos „díszrezsicsökkentésnél” nagyobb, igazságosabb és fenntarthatóbb megtakarítást jelentene a családoknak. Hozzátette: a mostani rezsicsökkentés csak hajszálnyi segítséget jelent azután, hogy a Fidesz-kormány döntései az elmúlt években átlagosan több mint százezer forint többletterhet raktak a háztartásokra. A politikus reagált arra is, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden azt mondta: az energiaszolgáltatóknak a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányzás volt az „aranykor”, éves átlagos adózott eredményük ez idő alatt a duplájára emelkedett, és az áram ára is ekkor „szabadult el”.
A szocialista politikus felidézte, hogy a Horn-kormány a szektor 1995-ös privatizációjakor 8 százalékos tőkearányos nyereséget garantált a cégeknek 1997-ig. Ezután viszont – folytatta – a nyereségük folyamatosan nőtt, úgy, hogy közben a Fidesz 1998-ban átvette a kormányzást: 2000-ben például már több mint 15 százalék volt. Egy tanulmány ezt követően azt javasolta, hogy a kormány 2001-től ismét csökkentse 8 százalékra a garantált nyereséget, az Orbán-kormány azonban ezt nem fogadta meg – jelentette ki Lukács Zoltán, hozzátéve: az áramszolgáltatók így csaknem 23 százalékos nyereséget könyvelhettek el, és 2004-ig 58 milliárd helyett 120 milliárd forint adózás előtti eredményt értek el.
Az MSZP-s képviselő szerint az energiaszolgáltatók így a Fidesz-kormánynak köszönhették a számukra extraprofitot hozó „aranykort”, a baloldali többségű Országgyűlés pedig egy 2005 decemberében benyújtott jogszabályban a hatósági árazással tette lehetővé az árak leszorítását.