Gál Kinga: Kínos az EU-nak a nemzeti kisebbségek kérdése

Keddi felszólalásában szóvá tette, hogy a baloldali és liberális európai parlamenti képviselők más csoportokkal ellentétben a nemzeti kisebbségekkel kevésbé foglalkoznak. Mire gondolt konkrétan? 

A csütörtökön (az interjú múlt szerdán készült – a szerk.) megszavazandó, rasszizmus, idegengyűlölet, és más gyűlöletbűncselekmények ellen szót emelő határozat gyakorlatilag minden olyan közösséget, csoportot felsorol, amelyek megbélyegzés, vagy diszkrimináció áldozatai lehetnek. Az őshonos nemzeti kisebbségek elleni gyűlöletkeltés azonban „kifelejtődött” – annak ellenére, hogy többször kértük, szerepeljen ez is a szövegben. Úgy tűnik, ebben a kérdésben nincs meg az a konszenzus, mint a többi csoport esetében. Én ezt elfogadhatatlannak tartom. A felszólalásomban azért említettem konkrét példákat is, hogy ne mondhassák, csak általánosságban beszélek. Nézzük meg, mi történik Romániában, ahol anyanyelvük használata miatt félemlítik meg a kisebbségeket, vagy éppen elítéli őket a román sajtó. Vagy nézzük meg Szlovákiát, ahol a kormány vezető embere mondja ki, hogy a magyarok gyakorlatilag másodrendű állampolgárok. Ez ugyanúgy elítélendő, mint a más közösségek elleni gyűlöletkeltés. 

Hajlandóak az említett képviselőcsoportokhoz tartozók arra, hogy ez változzon? 

Mindig arra hivatkoznak, hogy az uniós normákban is benne van a kisebbségek elleni gyűlöletkeltés elítélése. De amikor konkrétan felsorolnak minden csoportot, és a nemzeti kisebbségeket még mindig nem nevesítik, akkor az ember hajlamos azt hinni, ez nem véletlenül van így. Örülök, hogy a felszólalásomra adott reagálásában az ír uniós elnökséget képviselő kormánytag hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlan a különbségtétel. A legnagyobb problémánk ma a magyar közösségek elleni gyűlöletkeltés, akár Romániát és Szlovákiát, akár a Vajdaságot nézzük, ahol ha nem is mindennaposak, de még mindig nagyon gyakoriak az anyanyelvhasználat miatt kirobbanó verekedések. Ráadásul Szerbiában ezek elbírálása még mindig megkülönböztetést élvez attól függően, hogy valaki szerbül, vagy magyarul beszélt az adott helyzetben. 

A székelyföldi autonómiatüntetéseknek volt visszhangja? 

Nem. Az eseményeket követő kollégák felszólalásukban felhívták a figyelmet a marosvásárhelyi megmozdulás fontosságára, de a téma parlament napi menetébe nem került be.

Bizottsági szinten sem? 

Nem. De az jó, hogy az erdélyi képviselők felhívták a figyelmet az eseményre, és arra, hogy létezik egy ilyen igény az erdélyi magyar közösségben.

Mennyire kerülnek az EP-képviselők látókörébe a külhoni magyarokkal kapcsolatos romániai, illetve szlovákiai jogsértések?

A nemzeti kisebbségek kérdését általában nagyon nehezen tudjuk napirendre tűzetni. Nehéz elérni, hogy plenáris vita, vagy bizottsági napirendi pont legyen a kérdésről, amikor azonban valamilyen témához hozzá lehet fűzni, akkor mi ezt újra meg újra megtesszük. Arra azonban nincs politikai akarat, hogy európai parlamenti határozat szülessen, vagy legalább vitát rendezzenek.

Mit gondol, miért?

A képviselők nagyrészt „hozzák” a tagállami kötődéseiket, és nem akarnak beszélni erről sem a tagállamok, sem az Európai Bizottság szintjén. Gyakorlatilag nincs olyan hónap, hogy ne lenne beadványom a bizottsághoz, amelyben konkrét esetekre kérdezek rá. És legyen szó állampolgárság elvétele kapcsán állandó lakhely megszüntetéséről – ami szerintünk teljesen szembe megy az európai normákkal –, nyelvhasználatról, vagy egy közösség kollektív megbélyegzéséről, mindig az a válasz, hogy ezek a kérdések nem a bizottság hatáskörébe tartoznak, nem részei a közösségi jognak, tagállami hatáskörökről van szó. Miközben máskor elég az unió általános elveire hivatkozni, hogy beavatkozzanak – mint például most, az alaptörvény esetében, pedig a módosítások nagy részének sincs köze a közösségi joghoz. Ez megint csak politikai akarat kérdése.

Sokan kettős mércét emlegetnek.

A kettős mérce egyértelmű, és az is, hogy a kisebbségek kérdésével nem akarnak foglalkozni, hiszen ez még mindig túl sok tagállamnak kínos. Nyugat-Európában azt mondják, ezt már így vagy úgy megoldották, és nem foglalkoznak azzal, hogy a kérdés a 2004 óta csatlakozott országok esetében még nem lett kibeszélve, nem lett megoldva. Arra hivatkoznak, hogy ezek a tagállamok anno teljesítették a koppenhágai kritériumokat, így ezek az ügyek tagállami hatáskörbe tartoznak. Ez persze nem jelenti, hogy feladjuk. Én továbbra is írogatom a beadványainkat, azon viták keretében, ahol el lehet, ott igyekszem felhívni a figyelmet az ügyre. Emellett  szervezzük a Kisebbségi Munkacsoport üléseit is, aminek két és fél évig elnöke voltam. A strasbourgi plenáris üléseken pedig próbáljuk életben tartani ezt a kérdést azokkal a képviselőkkel, akik értik a problémát. De nagyon nehéz a széllel szemben.

Mivel foglalkozik ez a munkacsoport?

Végigvesszük – elsősorban az unióban, de sok esetben azon kívül is – a kisebbségi közösségek aktuális problémáit. Egy-egy csoport elmondja a gondjait, vagy tematikusan is végigvesszük például az oktatás, a nyelvhasználat kérdését. Ez egy élő kapcsolat a kisebbségek iránt érdeklődő képviselőknek, és azt látom, hogy a közösségeknek is fontos, hogy eljöhetnek az Európai Parlamentbe, elmondhatják a problémáikat. Volt fogadókészség, használhatják a sajtót annak kapcsán, hogy itt voltak, közös nyilatkozatokat adunk ki. Ez egyfajta szelídebb nyomásgyakorlást jelent.

Mi a helyzet az EU-hoz csatlakozni kívánó Szerbiával? Ott ki lehet kényszeríteni a pozitív változásokat?

Mivel tanultunk a 2007-es bővítésből, ezért az első perctől kezdve folyamatosan jelezzük a bővítési biztosnak, illetve az Európai Bizottságnak, ha problémát látunk. De ami még fontosabb, arra biztattuk a vajdasági szervezetek képviselőit, ők maguk is tegyék ezt meg. Nagyon fontos, hogy ők is folyamatos párbeszédet folytassanak a bizottsággal, mert az éves jelentéseiben vizsgálja az ország állapotát. Amit pedig az Európai Parlamentben lehet tenni, abban meglehetősen sikeresek voltunk: most készül a második országjelentés – épp szerdán lett volna a vitája, de elhalasztották, és csak áprilisban kerül napirendre. Ennek a szövegébe bekerültek a vajdasági magyarok és a Vajdasági Magyar Szövetség által konkrétan megemlített problémák, így ezeket újra és újra napirenden tudjuk tartani. A jövő héten ezek a kérdések újra előkerülnek majd Brüsszelben is az Európai Parlament és Szerbia parlamentközi ülésén, ahol egy közös állásfoglalást is elfogadnak majd. Ez ugyan a parlament részéről csak nyomásgyakorlási eszköz, egy vélemény, nem kötelező erejű, de a bizottság azért odafigyel rá, és remélhetőleg a szerb hatóságok úgyszintén.

Szintén kedden felszólalt az EP-ben Bokros Lajos is, ő Románia régióinak tervezett átszervezését kifogásolta, mondván azok megbontanák a székelyek eddig meglévő területei egységét. Ez sem tartozik az EU hatáskörébe?

Ezzel kapcsolatban már két ízben is volt konkrét kérdésem a bizottsághoz, és még a román csatlakozás folyamatában is, hiszen már akkor kiderült, hogy a fejlesztési régiók beosztása alkalmatlan volt arra, hogy a fejlesztési pénzekből az erdélyi magyar megyék megfelelő mértékben részesedhessenek. Úgy szabták meg a régiókat, hogy el lehessen kenni, valójában mekkora összeg ment a magyar megyékbe. Ninden egyes alkalommal, amikor ezt előhoztuk, az volt a válasz, hogy a régióbeosztás az adott ország hatáskörébe tartozik, a bizottság ebbe nem szól bele. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy vannak olyan európai normák – még ha nem is részei közvetlenül a közösségi jognak –, például az Európa Tanács dokumentumai, amelyek kimondják, hogy a régiók beosztásánál az etnikai összetételt lehetőleg figyelembe kell venni. Nem konkrétan, de van erre utalás a kisebbségi keretegyezményben, illetve az önkormányzati chartában is. Az Európai Unió azonban mégis mindig arra hivatkozik, hogy ezek az Európa Tanács dokumentumai. Magyarország esetében viszont bármilyen jogalkotási kérdésről legyen szó, az EU az Európa Tanács véleményére hivatkozik, én pedig ilyenkor mindig visszakérdezek: rendben, de amikor kisebbségi kérdésekről van szó, akkor miért nem tudjuk az Európa Tanács dokumentumait ugyanúgy számon kérni?

Változhat a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos hozzáállás az EP-ben, illetve az EU-n belül?

Általános megoldás nem lesz. Az viszont hosszú távon tarthatatlan, hogy válogatunk, mi tetszik az Európa Tanács véleményéből és mi nem, mikor használjuk valamelyik intézményét és mikor nem. Például a Velencei Bizottságnak volt egy komoly ajánlása Szlovákia felé a nyelvhasználat kapcsán, amit a szlovák fél abszolút figyelmen kívül hagyott, de ez senkit sem érdekelt. Miközben rajtunk számon kérték, ha nem egészen úgy, vagy nem elég gyorsan léptünk. Ezt a kettős mércét sokáig nem lehet folytatni. Azt viszont nem látom reálisnak, hogy az unión belül előrelépés legyen a kisebbségvédelem területén.