
Alakul is meg nem is az ellenzéki összefogás.
„Az ellenzék tehát helyben sok településen már felismerte, hogy csak összekapaszkodva van esélyük. Már csak országos szintre kell ezt emelni. Ebből a szempontból volt tanulságos a Milla tegnapi rendezvénye. Kevesen is voltak és most már az üzenetek sem igen mentek át, kivéve Tamás Gáspár Miklós bojkott-felhívását. Az ötezresre becsült résztvevők egy része MSZP-s, DK-s, és az Együtt 2014 zászlói köré csoportosultak. El lehet képzelni, ha ezek a párthívek nem mennek el a metsző hidegben a civilek demonstrációjára, hányan vettek volna részt a rendezvényen. Azon a tüntetésen, amelyre annyi hangfalat telepítettek ki, mintha a tömeg a Gellért térig állhatott volna. Meglehet, érdemes lett volna várni egy hetet a rendezvénnyel, amikor a program újra egyeztethető lett volna, és talán plusz tíz fokban tízszer ennyi ember lett volna kíváncsi a színpadon történtekre.
A civilek elszántságára, tenni akarására, demokrácia melletti elkötelezettsége nélkülözhetetlen az orbánváltáshoz. A pártok iránt kimutatott ellenszenvük azonban már nem tartható tovább. Ez a Milla-tüntetés egyik legfőbb tanulsága. Pártok nélkül nincs demokrácia, az ő nevük szerepel a szavazóhelyiségekben. Akinek nem tetszik a kínálat, csináljon újat, jobbat, hitelesebbet. Az azonban megkérdőjelezhetetlen, hogy az MSZP, az E 14 és a DK ma együtt mintegy 1,8 millió szavazót ér el.
Nem tud olyan helyzet kialakulni, hogy őket egy éven belül bárki leválthatja, és meg is szólít ugyanennyi embert, vagy még többet.”