„A szivárványkoalíció kárvallottjai a budapestiek lesznek” – elemző a Fővárosi Közgyűlés döntéseiről
A szakember úgy véli, különféle alkukkal, de „el fog döcögni” a főváros működése 2026-ig.
Az MSZP és együttműködő szervezetei önálló Budapest-törvényben rendeznék a város fejlődésének kérdéseit, a főváros kormánnyal, agglomerációval és kerületekkel való kapcsolatát.
Horváth Csaba, a szocialista párt alelnöke és fővárosi frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hat ellenzéki szervezettel együttműködve kilenc területet tekintettek át, s felállították azon tennivalók rangsorát, amelyek a 2014-es választások utáni fejlődéshez szükségesek.
Kiemelte: szemben az elmúlt három évvel, amikor a „Budapest-politika Budapest kifosztásának politikája volt”, a fővárosiak valódi érdekképviseletére van szükség. A szocialista politikus szerint a legfontosabb teendő „Budapest önrendelkezésének helyreállítása”. A szocialista politikus jelezte: a civilszervezeteket intézményesítetten kell bevonni a városvezetés mindennapi életébe.
Az együttműködésben részt vevők – az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szövetségben, Együtt Magyarországért, a Változást! 2014, a HÍD a Demokráciáért Egyesület, valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége – egy új, önálló Budapest-törvény is szorgalmaznak, amely a főváros kapcsolatrendszereit szabályozná és a város fejlődésének kérdéseit rögzítené.