„Igaz, hogy amikor bemutatkoztál a társulatnak, azt mondtad, hogy a Nemzeti szakrális hely?
Abszolút. Most is ezt mondom. Föl is fogom szenteltetni.
Tényleg?
Tényleg.
De miért?
Mert úgy gondolom, hogy a Nemzeti ügye, mint ahogy a nemzet lelke is, igazán metafizikus dimenzióban ragadható meg.
És aki nem vallásos, az ne járjon oda?
A szakralitás, a metafizika és a vallás nem keverendő össze. Aki nem vallásos, lehet, hogy a színház spiritualitásán keresztül fogja ezt a helyet megszeretni.
Milyen előadások kellenek ahhoz, hogy egy színház szakrálissá váljon?
Nehéz, szinte lehetetlen erről kutyafuttában beszélni, de próbáljuk meg. Aki látta a Halotti pompa című előadásomat, amelyet Borbély Szilárd verseiből csináltam, jobban megérti ezt. Abban a bűn fogalmát járjuk körül egy szentestén történt gyilkosságtól Jézus nagypénteki keresztre feszítéséig és tovább a gázkamrákig. A gyerekek szentestei érkezésére váró szülők otthonához egyszerre közelednek a gyilkosok és a betlehemezők. A meggyilkolt anyából a darab folyamán Mária lesz, aki ölében tartja a gyilkosokat, hiszen azoknak is Jézus-arcuk van. Az előadás arról szól, hogy történt valami rettenetes, és azt megpróbáljuk drámai módon megérteni. A keresés, a megértés mélységében, a rettenet feltárásának aktusában van az a felfelé irányultság, amiről beszélek. Nem tudom elfogadni, hogy a világot és benne az emberi viszonyokat kizárólag kilátástalannak lássuk, az embert pedig gyarlónak és iszonyatosnak ábrázoljuk.”