Trump-hatás: Zelenszkij már feladná? – Stratéga Demkó Attilával és Mráz Ágostonnal Sámuellel
Közeleg a Trump elnökség: Zelenszkij egyre inkább a tűzszünet felé hajlik, Európa Németország gyengesége miatt egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül.
Bajnai Gordon néhány évvel ezelőtt kormányfőként megszorításokat vezényelt le, végrehajtotta az IMF és az EU diktátumait, most pedig úgy tűnik fel, mintha ő hozná el a demokráciát – mondta a Jobbik elnöke Mohácson.
Hozzátette: a Millát vezető Juhász Péter személyében olyan szövetségese van, aki a drogliberalizációért küzdő úgynevezett kendermagos tüntetések vezető alakja volt. „Bajnai Gordonnak eddig egyetlen pozitív lépése volt, az, hogy az LMP kettészakadt miatta” – jegyezte meg.
A Jobbik elnöke a város egyik szállodájának konferenciatermében mintegy 250 fős hallgatósága előtt Orbán Viktort és a kormánypártokat is bírálta. „Bajnai Gordontól megújulást várni nagyon nagy naivitás, de Orbán Viktortól is. Aki kétharmaddal nem bír az ország javára tenni, annak mire van szüksége, három harmadra?” – tette fel a kérdést.
Vona Gábor értékelése szerint a kormányzó erők három fontos ígéretükben, a munkahelyteremtésben, a közbiztonság és az elszámoltatás terén sem tudtak valódi eredményt elérni. A politikus azt hangoztatta, hogy a közmunkaprogram nem foglalkoztatáspolitika, hanem inkább szociálpolitika, a korrupció a politika szinonimájává vált, a romák felzárkóztatására költött forrásoknak eddig nem volt érzékelhető hatásuk, az elszámoltatás tekintetében pedig az elmúlt két évtizedben nem történt előrelépés. „A kishalakat megpiszkálták, a nagyok megúszták” – jelentette ki.
A Jobbik elnöke ugyanakkor úgy vélte, hogy a munkahelyteremtéshez, a közbiztonsághoz és az elszámoltatáshoz csak politikai akaratra lenne szükség. A hallgatóság figyelmébe ajánlotta pártja Hét vezér programját, amely állítása szerint megoldást kínál Magyarország legfőbb problémáira.
Elmondta, hogy pártja a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban lát esélyt nagy számban munkahelyek létrehozására, az agrár-, valamint élelmiszer-ipari termékek értékesítéséhez azonban szükségesnek látják a hazai piacok visszaszerzését és az új piacok megtalálását is. A bányászat újraindításával 30 ezer, az építőiparban, állami otthonteremtéssel és dunai, tiszai vízlépcsők építésével 100 ezer ember juthatna álláshoz.
Vona Gábor szólt arról, hogy a Jobbik a rendőrség működése mellett a közbiztonság érdekében továbbra is szükségesnek látja egy, a közrend védelmével foglalkozó, általuk csendőrségnek nevezett rendvédelmi szerv felállítását.
A politikus az elszámoltatással kapcsolatban azt mondta: erre eddig azért nem került sor, mert „holló a hollónak nem vájja ki a szemét”. Elszámoltatásra olyan politikai helyzetben kerülhet sor, amikor az elszámoltatónak nem kell félnie, hogy később elszámoltatott lesz – jegyezte meg. Hangsúlyozta, hogy a Jobbik ezt bátran merné vállalni.
A Jobbik fórumára igyekvő tömegben feltűnt két volt jobbikos mohácsi politikus is, de a szervezők nem engedték be őket a terembe.