A minap harminchárom évnyi uralkodás után lemondott Beatrix holland királynő a trónjáról fia, Vilmos Sándor javára. A Holland Királyság két év múlva esedékes 200. évfordulóján tehát már egy új uralkodóval a trónon köszönti a bicentenáriumot. De hogyan lett királyság az egykori büszke köztársaságból, és mi a világ egyetlen monarchista Love Parade-je?
Mint ahogy azt a legtöbben a középiskolában is tanulhattuk: a mai Hollandia egységes államszervezetként először 1579-ben jött létre az Utrechti Unió megkötésével. A protestáns északi provinciák ezzel az aktussal szakadtak el Spanyol Németalföldtől, a nyolcvan évig tartó függetlenségi háború 11. évében. A Köztársaság hét tartományból állt, amely mindegyike saját kormányzattal, és széles jogkörökkel rendelkezett, a tartományok által delegált képviselők alkották a föderáció parlamentjét. A központi törvényhozás felügyelete alá tartozott a híres Holland Kelet- és Nyugat-Indiai Társaság is. Létezett egy nyolcadik tartomány is (Drenthe), ám ez annyira szegény terület volt, hogy képtelen volt a központi adókat fizetni, ezért a közös parlamentben sem vehetett részt. A tartományokon kívül voltak olyan közös területek, amelyeket a központi kormányzat irányított, ezek viszont nem rendelkeztek képviselettel a törvényhozásban. Minden tartomány élén egy helytartó, a stadhouder állt. Elméletben szabadon választhatóak voltak a pozíció betöltői, de a gyakorlatban a legtöbb tartományban az Oranje-Nassau-ház hercegeit választották meg. Ez a szokás vált a későbbi monarchia alapjává.
A Holland Köztársaságban egy személy több tartományban is betölthette a stadhouder szerepét. Föderális szinten a két legfontosabb tartomány vezetőjét választották a Hadsereg és a Haditengerészet legfőbb parancsnokának. A Köztársaság legfőbb vezetője időszakonként változott: volt, hogy egy nagyhatalmú stadhouderé – általában az Orange-Nassau ház fejéé – volt a hatalom; volt azonban, hogy egy főminiszter vitte az ország ügyeit. A vezető személye attól függött, hogy éppen az Oranje-pártiak vagy a republikánusok voltak-e erősebb pozíciókban. Ez a szembenállás komoly belföldi konfliktusok kialakulásához vezetett. A köztársaság válságához hozzájárultak az angolokkal és franciákkal vívott 17-18. századi háborúk, amik gazdasági hanyatlásához vezettek – többek között e háborúk folyományaként lett Európa pénzügyi központja Amszterdam helyett London.
A Holland Köztársaságnak végül az autoriter vezetés ellen fellázadó holland emigránsok vetettek véget a francia forradalmi csapatok segítségével. Az akkoriban regnáló stadhoudernek, V. Vilmosnak egy halászhajón kellett 1795-ben elmenekülnie Angliába. Az újonnan létrejött államalakulat a Batáviai Köztársaság nevet viselte, ami egy hajdanán a Rajna deltában élő germán törzs – a batavik – országáról kapta a nevét. Az új köztársaság intézménye széles körű népszerűségnek örvendett a lakosság körében, habár a franciáknak a fegyveres segítség miatt erős volt a befolyásuk az ország ügyeire (három puccsot is támogattak a Batáviai Köztársaság 11 éves története során).
Napóleon hatalomra jutásával megpecsételődött a köztársaság sorsa is. Az Európát átszabó korzikai létrehozta a Holland Királyságot, melynek trónjára öccsét, Lajost ültette. Ez az államalakulat sem volt azonban hosszú életű, és Napóleon bukása után, 1815-ben létrejött az Egyesült Holland Királyság, ami magába foglalta Hollandiát, Belgiumot és Luxemburgot is (a franciák a bécsi kongresszuson lemondtak a dél-németalföldi területi igényeikről).