Igazi konzervativizmus?!

„Úgy látjuk, hogy e jelzők megfogalmazói (»elitista«, »nemzeti«, »keresztény«, »polgári«) egy meglehetősen elterjedt hibát követnek el a konzervativizmus meghatározásakor, ugyanis végső soron egyfajta konzervatív krédót próbálnak felvázolni (pl. a ténylegesen felkutatható, hozzávetőleg megállapítható kommunista krédóhoz hasonlóan), azaz progresszív szemüvegen keresztül próbálnak megérteni egy gondolkodásmódot, melyet saját gondolati térképük elemeivel látnak el. A nemzeti, polgári fogalmak nem utópikus, elérendő végső értékcélok a konzervatívok számára, melyekben megtestesül a »földi mennyország«. Ezek képviselete, különböző mértékű felvállalása inkább értékeszközt jelent a megfelelő politikához. E különbség figyelmen kívül hagyásával könnyen keverhető a kommunitarizmussal vagy nacionalizmussal, és ezen megközelítés alapján mondják mások: »nem is igazi konzervativizmusról« van szó. Ezek az értékek fontosak ugyan, de a körülmények inkább befolyásolják a ideológia kialakulását.

Ennek megfelelően amikor a konzervatív politikai erőket próbáljuk leírni, nem célravezető, ha a vizsgálatot egy értéklista meghatározásával kezdjük. Az »igazi konzervativizmust« ugyanis a politika gyakorlatában nem csupán Kelet-Közép-Európában, de a világon sehol nem fogjuk megtalálni, legfeljebb ha kiválasztunk egy »mintaadó« konzervativizmust.

A kérdést megközelíthetjük másfelől is: miért nevezi magát egy párt konzervatívnak, vagy miért nevezik így mások, illetve elfogadottá válik-e az ilyen megnevezés. Hazánkban a legtöbben, ha konzervatív pártot kellene megnevezni, nagy valószínűséggel a Fideszt vagy KDNP-t említenék, ha konzervatív politikust, minden bizonnyal valamelyik kormánypárti vezéregyéniséget, miközben az ellenérvek után sem kéne sokáig kutatni az ilyen besorolásokkal szemben.”