Giró-Szász: Stabil a 2013-as költségvetés

2013. január 25. 09:21

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium több olyan javaslatot is benyújtott a kormánynak, ami stabilan tartja az idei költségvetést mind a bevételek, mind a határidők tekintetében – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában.

2013. január 25. 09:21

A kormányszóvivő légből kapottnak és alaptalannak nevezte az ellenzék bírálatait, amelyek szerint a 10 százalékos rezsicsökkentés áfa-tartalma kiesik a költségvetésből. Elmondta, hogy azt az összeget, amelyet nem kell rezsire fordítani, részben megtakarítja a lakosság, egy másik részét pedig fogyasztásra fordítja, amely szintén forgalmi adót generál. A pénztárgépek bekapcsolása az adóhivatal rendszerébe szintén megtörténik, így ezek a bevételek is időben fognak beérkezni a büdzsébe - jelentette ki.

Giró-Szász András emlékeztetett rá, hogy a költségvetésben további 400 milliárd forintos tartalék áll rendelkezésre. Közlése szerint az idei büdzsét egy nagyon alábecsült növekedési prognózis alapján tervezték, amelynél magasabbra számít a kormányzat. Példaként a tavalyi súlyos aszályt említette, amely bázisa az idei évre tervezett mezőgazdasági előrejelzésnek.

Az autóiparban – a szektor saját becslése alapján – 2-2,5 szeres termelésnövekedés várható – tette hozzá. A kormányszóvivő szerint egy nagyobb növekedés az év második felében lehetővé teheti a pedagógus életpálya-modell bevezetését.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2013. január 25. 22:08
A Fidesz úttörő hibát követett el azzal, hogy túl korán kezdte el az osztogatást a választási kampányhoz. Így mire a választások jönnek, már rég vissza kell valami módon szedni a pénzt az emberektől, különben borul a költségvetés. A választók pedig mindig a pillanatnyi helyzet alapján döntenek.
6qwasyx
2013. január 25. 13:58
Tényleg többet adott Bajnai Az adatok alapján Bajnaiék nem hazudtak. 2009-ben ugyanis a minimálbér nettója 57 ezer forint volt, amit 2010-re 60 ezer forintra emeltek, és a nettó összeg azóta sem változott érdemben, egyedül a bruttó összeg emelkedett, de azt a dolgozók pénztárcája nem érezte meg. Emellett nem szabad megfeledkezni az inflációról, ami szintén gyengíti a minimálbér értékét. Így különösen érthetetlen, hogy a Fidesz miért épp a minimálbérrel kapcsolatban támadja Bajnai szervezetét. A bruttó meg a nettó nem ugyanaz A minimálbér bruttó összege 2009-ben 71 500 forint volt, míg 2010-ben 73 500 forint. A Fidesz ezt emelte 78 ezer forintra, majd 2012-ben 93 ezer forintra, ám a nettó összeg nem változott, ez az emelés a vállalkozások terheit növelte. Ugyanez történt a 2013-as emelésnél, ami után bruttó 98 ezer forint lett a minimálbér. Hát így!
6qwasyx
2013. január 25. 13:56
"Giró-Szász: Stabil a 2013-as költségvetés" Melyik része, kedves Giró?
Shom_Ford_All
2013. január 25. 11:04
Csak egy példa, a rezsicsökkentéssel az ÁFA bevétel kisebb lesz 30 milliárd forinttal. Egyelőre elképzelés sincs, honnan teremtik elő. De erre előre nem is gondoltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!