Demokrácia az egyetemen

Nem lehet azt mondani, hogy Balog Zoltán nem próbálkozik. Pozitívum például, hogy ő nem fidelitasos fiatalok félelmeit hallgatta meg, hanem egy elvileg demokratikusan választott, tehát elvileg a diákokat jogosan képviselő szervezet vezetőivel tárgyal.

Az persze már más kérdés, hogy utóbbi mondatomban mit takar az elvileg. A hallgatói önkormányzatok demokratikussága leginkább szép álom, amit szeret hangoztatni HÖK-vezető, rektor és miniszter, de elég csak kissé belelátni a működésbe, hogy feltáruljon a valódi természete. Miközben persze valódi választás van, valódi jelöltekkel és valódi szavazókkal, valójában az egyetemisták nagy része tesz az egészre, melynek következtében önjáróan burjánzik fejünk fölött az egész rendszer, ahol pedig betüremkedne a valódi demokrácia, ott egyből rendet tesznek a felsőbb hatalmak, gondoljunk csak a szegedi GTK körüli ügyekre.

A fentiekből könnyen látható, hogy a HÖK sok mindenre jó lehet, és nyilván valamilyen szinten képviseli a hallgatók érdekeit, de hogy a jelen formájában, és egészen pontosan a jelen kérdésben alkalmatlan a diákság érdekeinek képviseletére, az is világos. A hallgatók többsége ugyanis nem érzi magáénak az intézményt, mely leginkább a urambátyám-viszonyok és ismertségek mentén formálódik azzá, ami, és mely intézmény vezetőinek egy része tényleg megélhetési egyetemista, aki már csak azért koptatja egykor dicső intézmények padját, hogy az maradhasson, ami: oligarcha. Aki nem hiszi, az ismerkedjen meg közelebbről egyes HÖK-vezetők munkásságával.

Egyértelmű bizonyítéka a képviseleti rendszer működésképtelenségének az, hogy jelen válsághelyzetben a vállalható követelések kimondását és konzekvens képviseletét nem a HÖOK, hanem pont a HÖOK és a HÖK-ök egyetemi oligarchiája ellen bázisdemokratikus alapokon szerveződő Hallgatói Hálózat vállalta magára, sőt mi több: mögéjük álltak be az érdekeiket érvényesíteni akaró diákok. A Hallgatói Hálózat „vezetők nélküli” működése egyébként viccesen életképtelennek tűnhet, az általuk szervezett fórumokon azonban láthatjuk, hogy az elképzelés sokkal alkalmasabb a tenni vágyó diákság követeléseinek artikulálására, mint a hallgatói önkormányzatok rendszere.

Azt mondtam decemberben, hogy: „A következő napokban Orbán Viktor felajánl majd esetleg valamit, de amennyire kiismertük őket az utóbbi időben, leginkább semmit. Ha mégis – mert a valóság kicsit betüremkedik Tündérmeseországba és megrémíti a kormányfőt –, akkor majd megpróbálják beleédesgetni, belezsarolni a HÖOK-ot valami gyenge engedmény elfogadásába. Mert Orbán Viktor nem érti, hogy itt már nem csak erről van szó.” Ez történik most. Balog Zoltán tárgyal. Tárgyal a HÖOK-kal, mely szervezet már régen nem képviseli a tiltakozók összességét, mely szervezet már rég csak elviekben demokratikus intézmény. Ha Balog Zoltán és a kormány valóban tárgyalni akarna, akkor nem velük, hanem az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum képviselőivel ülne asztalhoz, mert ott van a gyakorlati demokratikus felhatalmazás.

Az engedményekről pedig csak röviden szólva: a keretszámok eltörlésével, a „mindenki bejut, aki megüti a minimumot”-elv deklarálásával, és az ezzel párhuzamosan folytatott forráskivonással a kormány arra játszik, hogy a felelősséget áttolja majd az egyetemekre, melyek nem lesznek képesek ennyi hallgatót fogadni. A felsőoktatás átalakítása továbbra is a második Orbán-kormány működésének állatorvosi lova marad: átgondolatlanul eltoszunk mindent, sikertörténetnek hazudjuk, ha nem hiszik el, akkor meg pont az ellenkezőjét mondjuk majd, mint az előbb, ha azt se hiszik el, akkor majd úgy csinálunk, mintha engednénk valamit. De azért tizenharmadik havi nyugdíj legyen, meg ingyen csirkefarhát.

És hogy rövid írásunkban csak a hallgatók első pontjánál maradjunk: a felsőoktatás átfogó reformja többek között ott kezdődik, hogy nem a HÖOK-kal tárgyalunk, hanem megszüntetjük az egészet a fenébe, és kitalálunk egy olyan rendszert, ami tényleg a hallgatókat képviseli.