„Cigánynak lenni ma Magyarországon nem több, mint eszközként állni valakinek a kezében. Egyesek remegve várják, hogy végre roma származású fiatal nyerjen tehetségkutatót, mások »én időben szóltam«-mentalitással lesik, aktuálissá lehet-e újra tenni Gyöngyöspata és Vásárosnamény nevét.
Előítéletek pedig mindig és mindenkivel szemben léteztek – a rockerek folyton isznak, az olaszok hangosak, a franciák nem szeretnek naponta zuhanyozni. Van igazságtartalmuk? Persze, mint minden prekoncepciónak. Igazak minden egyes esetben? Természetesen nem. Még sincs körülöttük ahhoz hasonló parttalan és egyre inkább eldurvuló vita, mint a cigányok, és a velük kapcsolatos sztereotípiák esetében.
Mert ebben az esetben a kulcsszó a félelem. Ez a mozgatórugója az egyre vadabb jellegű általánosításnak és a tapasztalatokon való egyszerű felülemelkedés lehetetlenségének. Aki fél, annak a türelme véges. Aki huzamosabb ideje él félelemben, és vagy azt a választ kapja, hogy még várjon egy kicsit, vagy pedig azt, hogy az általa naponta megélt probléma úgy nem is létezik, ahogy ő gondolja, az egyre nyitottabb lesz a szélsőséges megoldásokra.”