Tüntettek Gyurcsányék a rasszizmus ellen

2013. január 13. 15:48

A rasszizmus, a gyűlöletbeszéd és a kirekesztés ellen kezdődött demonstráció a Fidesz budapesti székháza előtt vasárnap délután a Demokratikus Koalíció (DK) szervezésében Bayer Zsolt cikke miatt.

2013. január 13. 15:48

A rendezvényen számos politikus és közéleti személy is megjelent, mások mellett Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Vadai Ágnes alelnök, valamint Török Zsolt, Horváth Csaba, Teleki László szocialista politikusok. A demonstráció kezdetén a terézvárosi Lendvay utca lezárt szakaszán több százan jelentek meg. A résztvevők közül többen táblát viseltek a nyakukban felirattal: „Én is cigány vagyok”. Mások uniós, magyar, roma, DK-s és Szolidaritás-zászlókat hoztak magukkal. A tüntetőket a Fidesz székházára kifeszített hatalmas molinó fogadta a következő felirattal: „Ne álljatok a gyilkosok pártjára! Ne hallgassatok Ron Werberre!”

A demonstrációt a DK azért hirdette meg, hogy így tiltakozzanak Bayer Zsolt január 5-én, a Magyar Hírlapban megjelent cikke miatt. Bayer Zsolt írásában a szigethalmi bűncselekményre utalva úgy fogalmazott, hogy „gyáva, undorító, kártékony állatok” késeltek. Hozzátette: „a tények pedig ezek, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. (...) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (…) Állatok meg ne legyenek. (…) Ezt kell megoldani - de azonnal és bárhogyan!” – zárta írását. A publicista kedden válaszolt a bírálatokra, és azt írta, hogy szándékosan félreértették a mondatait. „Nem akarom likvidálni a cigányságot, sem egy részét, sem egyetlen cigányt. (...) Rendet akarok. Azt akarom, hogy minden tisztességes cigány ember boldoguljon ebben az országban, és minden, társadalmi együttélésre képtelen és alkalmatlan cigány pedig legyen kirekesztve a társadalomból” – fogalmazott írásában Bayer Zsolt.

A cikk miatt két magánszemély feljelentést tett közösség elleni izgatásra hivatkozva, de ezt bűncselekmény hiányában elutasította az ügyészség. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a Gyurcsány Ferenc által vezetett párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a tüntetésen a DK mellett az MSZP, a Szema, a Szolidaritás, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért, valamint a Lasso Drom szervezet képviselteti magát.

*

Fotó: Lvnte/Instagram.

Összesen 737 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zod
2013. január 14. 11:15
Elég klassz kis netes mém lett a dologból: http://www.facebook.com/photo.php?fbid=521227631232360&set=a.184329038255556.40868.184272521594541&type=1&relevant_count=1&ref=nf Gréczy tábláján mi állhatott? "Én is búza vagyok!" Gondolom ilyesmi. :)
Zod
2013. január 14. 11:01
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=102514543260105&set=o.184272521594541&type=1&ref=nf
Sándor
2013. január 14. 09:19
Minden volt már ez a hazug tolvaj hazaáruló, ha az érdeke azt kívánja .. csak tisztességes EMBER, becsületes EMBER és akasztott féreg nem.
ProfWilliam
2013. január 14. 09:06
Most már tényleg kezdem azt hinni, hogy Fletó a Fidesz beépített embere aki jó pénzért csinál hülyét magából és sűlyeszti a béka segge alá a baloldalt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!