Az erős rendőri biztosítás mellett egy üres telken tartott, A magyarokat ki védi meg? címmel meghirdetett demonstráción a szakadó hó ellenére több száz jobbikos és szimpatizáns jelent meg pártzászlókkal felszerelkezve. A rendezvényt néhány száz méterre tartották attól a szigethalmi sörözőtől, ahol két fiatal sportolót ért támadás január elsején.
Volner János – akit leendő belügyminiszterként konferáltak fel – beszédében úgy fogalmazott: a „cigánybűnözés” a társadalom olyan betegsége, melyet a rendvédelmi szervek, illetve a jelenleg kormányon lévők – kétharmados többségük ellenére - csak „tünetileg" tudnak kezelni. „Nem tesznek semmit például a sok gyerek után járó pénzből dologtalanul élő cigányok okozta probléma rendezésére” – mondta az ellenzéki politikus. Volner szerint „vissza kell fogni a cigányok népszaporulatát", mert ha „ez így megy tovább”, akkor annak komoly gazdasági következményei is lehetnek. A frakcióvezető-helyettes kitért arra is, hogy pártja kész az e körből kitörni akaró fiatalokat támogatni, majd a távolabbi jövőt felvázolva a csendőrség létrehozásának fontosságát mint a Jobbik egyik régi célkitűzését emelte ki.