Nyuggerország és felelősség

„A karácsonyi idöszakot egy terézvárosi lakásban töltöttük. Hamar figyelmesek lettünk az ablakunk alatt felhalmozódott macskaürülékre. Kiderült, hogy a földszinti néni (65+) eteti a pincében megtelepedett cicusokat. Mivel apám elmondása szerint a közös képviselö megtagadta, hogy foglalkozzon az üggyel, gondoltam, kulturált módon elbeszélgetek a nénivel. Fogtam fiamat (6), hogy ne tünjek huligánnak, lementünk, kopogtattunk. Bemutatkoztam, megkérdeztem, ö eteti-e. Igen. Akkor szeretném megmutatni, hogy a macskákba amit betesznek, az ki is jön. Az ablakunk alá. Es aki etet, az felelösséget is kell, hogy vállaljon. Ekkor már nem is ö etette. Mondom, de szeretném, ha valami ötletet mondana. Ekkor már üvöltött, és saját öklével ütötte az ajtaját. A bekopogtatás után összesen egy perc, ha eltelt.

Elképesztö volt látni, ahogy a józan, csendes, bár határozott hangnememre másodpercek alatt váltott örjöngö, életéért küzdö, megfélemlített »szerencsétlen öregasszonnyá«. Pedig csak a felelösség szót mondtam ki.”