2012 az egyre nagyobb étvágyú etatizmus, az egyre aktívabb kormányzati voluntarizmus, a csak-csak kitörő kultúrharc, az ellenzéki paradoxonok és végső soron az ország egy helyben járásának éve volt. Nem örülünk.
„2010 volt az az év, amire nosztalgiával fogunk emlékezni 2011 év végén” – írta Charme kolléga két évvel ezelőtt; s állítása igaz lett, igaz 2011-re és 2012-re egyaránt. És mit is írt még? „A belpolitikai gyakorlatra egy olyan vízió nyomja rá bélyegét, amiről még a társadalmat ismerő releváns arcoknak is csak halvány sejtéseik vannak. A helyzetet súlyosbítandó a miniszterelnök ezt nem nagyon köti az orrunkra, csak a szemmel láthatóan megbabonázott és néha már-már fanatikusnak tűnő környezetére. Akkor most azon múlik az ország sikere, hogy ez a vízió életképesnek bizonyul-e rövidtávon? Mert akkor ajjaj, aszondom. A jó kormányzati teljesítmény fontos része egy nemzet megerősödésének, rendben, legyen így. De azt senki ne gondolja komolyan, hogy a gazdaság és a valódi civil szféra erejénél több. Mert akkor baj van. 2010 a kormányzati tekintély megerősítéséről szólt, legyen így, de ha 2011 nem a kormányzat és a gazdaság partnerségéről fog, akkor oltári nagy lesz a baj.”
Nem is tudom, mit lehet ehhez hozzátenni 2011 és 2012 ismeretében. Talán csak pár rövid bekezdést.
Etatizmus: ösztönösen távolságtartó vagyok mindenféle bürokráciával szemben; de ahogy eddig, úgy ezután sem akarok az együgyű állam-ellenesség propagandistájává válni. Az államnak megvan a maga szerepe és feladata, és a 2008 óta tartó nemzetközi gazdasági válságban sokfelé újraértékelték az állam, a piacok és a társadalom viszonyrendszerét. Kérdés, hol van az újraszabás határa, és milyen hatásokkal jár mindez. A magyar kormány 2010 óta az egyik legkülönösebb kísérletet végzi a nyugati világban: az unortodoxia varázsszava mögött minden lehetséges területen központosít, államosít. Az 1990-ben létrehozott, széles jogokkal rendelkező hazai önkormányzati rendszert a feladat- és hatáskörök gyors elvonásával, adósságátvállalással és egyéb intézkedésekkel összezsugorította. A kormány láthatóan a minél magasabb szintű, minél koncentráltabb döntéshozatalban hisz. Az bizonyos, hogy pont az ellentétét teszik a minél kisebb (de meglévő feladatait kiválóan elvégző), a polgár és a piaci szereplők életéből, tevékenységéből minél jobban kivonuló államról, a decentralizációról, a szubszidiaritásról, valamint az egyéni és közösségi önszerveződés erősítéséről vallott elképzeléseinknek.